Kiderült, mikor temetik a nagykőrösi öngyilkos menyasszonyt

gyertya halál halott gyász elhunyt
Vágólapra másolva!
Borzasztó gyerekkora miatt döntött úgy a nagykőrösi diáklány, hogy vonat elé ugrik és véget vet az életének. Az előtte álló boldogabb jövő, a közelgő esküvője sem akadályozta meg ebben. A lányhoz közel álló nagymama a jövő pénteki temetés előtt nyilatkozott a Borsnak érzéseiről.
Vágólapra másolva!

Korábban az Origo is beszámolt róla, hogy V. Szandra Barbara halála előtt néhány órával egy terjedelmes bejegyzésben

búcsúzott Facebookon, majd egy vonat elé vetette magát Nagykőrösön.

A mozdonyvezetőnek esélye sem volt a gázolás elkerülésére, a mentősök pedig már nem tudták megmenteni a lány életét.

Hogy milyen múltbéli fájdalmak gyötörték a vőlegényével már az esküvőt tervezgető Szandrát, arról a lány nagymamája beszélt a tragédia után:

A nagymam nem tudja, hogy értesítették-e a fiát az unokája haláláról, évek óta nem tartották a kapcsolatot, ez is bántotta az öngyilkosságba menekülő lányt.

Az egyik Pest vármegyei idősek otthonában élő asszony az unokája vőlegényétől tudta meg a szörnyű hírt.

Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, hogy a gyönyörű, kedves unokám nincs többé. Persze tapasztalom, hogy már nem hív telefonon és nem látogat, de nem fér e fejembe, hogy előbb ment el, mint én.

A 86 éves idős nő a másik unokájával nem tartja a kapcsolatot, ezért az óriási űrt nem tudja, hogy dolgozza majd fel, amit a lány hagyott a szívében maga után.

V. Sznadra Barbarát

február 17-én helyezik végső nyugalomra.

A nagymamája nem biztos abban, hogy kibírná a temetést.

- monda könnyek között.

Címlapi képünk illusztráció!