Megszüntetik a kötelező orvosi kamarai tagságot

orvos illusztráció
illusztráció
Vágólapra másolva!
Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel az egészségügyi ellátást veszélyezteti, megszegi demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát - írja a Magyar Nemzet. Erre azért van szükség, mert a MOK befolyása és hatalma óriási. Ha egy háziorvos ellen etikai eljárást kezdeményeznek, akkor az a háziorvos nem praktizálhat.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet értesülése szerint a Belügyminisztérium egy törvényjavaslatot terjesztett elő az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosításáról, sürgős tárgyalást kérve az Országgyűléstől.

Az információk szerint mindezt azért kezdeményezték, mert a Magyar Orvosi Kamara (MOK) megítélésük szerint veszélyezteti a biztonságos egészségügyi ellátáshoz való alkotmányos alapjogot.

Illusztráció Forrás: pixabay.com

A kormány pedig elfogadhatatlannak tartja, hogy a MOK – hatalmával visszaélve – nyomást gyakorol az orvosokra, hogy ne írják alá az ügyeleti szerződéseket.

Azzal ugyanis, hogy a MOK az új ügyeleti rendszer működését akadályozza és ezzel az egészségügyi ellátást veszélyezteti, megszegi demokratikus köztestületi jellegének alapvető szabályát, semmibe veszi saját céljait.

A kamara visszaélésszerű magatartása veszélybe sodorja a betegek biztonságos ellátáshoz való alapjogát, ami erkölcstelen.

Ha ugyanis egy háziorvos ellen etikai eljárást kezdeményez a MOK, akkor az érintett orvos nem praktizálhat.

A Belügyminisztérium törvényjavaslata a Magyar Nemzet értesülése szerint megszünteti a hatalommal való visszaélés lehetőségét, az orvosi kamarai tagság kötelezettségének megszüntetését és a folyamatban lévő etikai eljárások Egészségügyi Tudományos Tanácshoz történő áthelyezését célozza.

A Belügyminisztérium a betegek érdekeit tekinti elsődlegesnek, az új ügyeleti rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges valamennyi feltételt biztosítja.

Eljárás alá vont háziorvosi szakmai vezető

Az Index számolt be arról korábban, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt, aki tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról kollégáinak. Az etikai eljárás megdöbbentette a szakma jelentős részét, hiszen a MOK egyértelműen deklarálta, hogy az ügyeleti ellátórendszer átalakításának szükségességével egyetért, és azokat az ellátásszervezési szempontokat is jóváhagyta, amelyek mentén az új ügyeleti struktúra előbb Hajdú-Bihar vármegyében állt fel, majd pár napon belül Győr-Moson-Sopron, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben is megkezdi működését.

A nagy port kavart ügyre a szombati Kormányinfón is rákérdeztek.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt válaszolta, hogy elvtelen, tűrhetetlen és elfogadhatatlan a MOK eljárása, amely az ellátást is veszélyezteti, amikor nyíltan fenyegeti azokat az orvosokat, akik a feladatukat ellátnák. – Ha a kamarában politizálni akarnak, akkor lépjenek be a nekik szimpatikus pártba – fogalmazta meg a véleményét a miniszter, aki azért leszögezte: a kormány egyébként folyamatosan partnernek tekintette a kamarát.