Nagymamája barátnőjétől csalt ki pénzt egy férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A férfitól azt kérte a nagymamája barátnője, hogy állítson be valamit a telefonján, mire a férfi belépett a netbankjába és pénzt utalt át az egyik ismerősének. Később erőszakkal is megtette ugyanezt.
Vágólapra másolva!

A 22 éves férfi júliusban egy szobában volt a nagymamájával és annak két barátnőjével egy szirmabesenyői házban. Az egyik asszony megkérte, hogy a telefonján állítsa át a képernyőidőt. A férfi átvette a telefont, és miközben nyomkodta, megkérdezte az asszonytól, mikor született.

Az évszámmal be tudott lépni a netbankjába, ahonnan 200 ezer forintot utalt át az egyik ismerőse bankszámlájára.

Este az asszony észrevette az utalást, majd telefonon próbálta számon kérni a férfit, de nem érte el.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Másnap a férfi elment az asszony miskolci otthonához és megint elkérte a telefonját. Az asszony nem adta oda, eltette a zsebébe.

A férfi erre az egyik karjával átfogta a nyakát, és lehúzta az állát, a másik kezével pedig megpróbálta elvenni a telefont.

Az asszony védekezett, de végül ijedtében hagyta, hogy elvegye a telefont. A férfi ekkor kiment a lakásból, a telefonnal megint átutalt 200 ezer forintot az ismerősének, majd a telefont lerakta bejárati ajtó elé, becsengetett majd elszaladt. Az ismerős nem tudta, hogy honnan van a pénz, levette a számlájáról és odaadta a férfinak, aki elköltötte. Az ügyészség zsarolás és csalás miatt emelt vádat a férfi ellen, azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre.