Puszta kézzel gyilkolta meg saját apját a karcagi férfi

Vágólapra másolva!
Befejezték a nyomozást a rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki 2021. őszén összeveszett apjával, majd addig verte és fojtogatta, míg az bele nem halt. 
Vágólapra másolva!

Ahogyan korábban megírtuk, a 33 éves karcagi férfi 2021. szeptember 3-án 22 óra és szeptember 4-én 5 óra között összeveszett apjával, majd

a vita során többször megütötte, ezután megragadta a nyakát és addig szorította, amíg az apa bele nem halt.

A rendőrök a férfit gyilkosság miatt hallgatták ki.

A rendőrök őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását, ami a mai napig fennáll.

Forrás: Police.hu

A rendőrök a napokban befejezték a vizsgálatokat, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészségre.