Drogos ámokfutók tartják rettegésben a Hatvaniakat - videó

Vágólapra másolva!
Két férfi drogtól bódult, agresszív állapotban fenyegeti a Hatvaniakat. Főként pénzt kérnek, és ha nem kapnak, akkor kiabálnak, és előfordult, hogy késsal fenyegetőztek.
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb méreteket ölt a félelem a Heves vármegyei Hatvanban. Két férfi vélhetően kábítószer hatása alatt támadja meg a helyi lakosokat, akik lassan már az utcára se mernek kimenni
- írja a Bors.

Az elmúlt néhány hétben a város mindennapjait, a városban felbukkanó két férfi bolygatja fel, akik a helyiek szerint valamilyen drog hatása alatt terrorizálják őket.

A szokatlan helyzetről az egyik autós videót is készített:

A videón látható, ahogy az egyik férfi az út közepén állva leköpi a kocsit, a másik pedig cigarettával a szájában, fenyegetően kezd el futni az autó után.

Az eset a központhoz közel, a Tabán út és a Szent Mihály út találkozásánál rögzítették. A videó készítője elmesélte, hogy épp parkolóhelyet kerestek, amikor megtámadták őket, de így nem mertek megállni a környéken.

A Bors egy neve elhallgatását kérő helyi lakossal is beszélt, aki azt állította, számos támadásról tudnak, a hatóságok mégsem tesznek semmit: "Tőlem is próbáltak már pénzt kérni, de nem adtam nekik. Mások is mondták, hogy ok nélkül letámadták őket, mert pénzt akartak tarhálni.

– mesélte az egyik hatvani lakos, a videó alatti kommentek is ezt támasztják alá. "Ezeket nem viszik el a rendőrök. Nekem anno, amíg a környéken laktam,

A feljelentést megtettem, de azóta sem történt semmi. És ez a rendőrség tudomásával folyik. Nem foglalkoznak velük amíg baj nem lesz belőle" – panaszkodott egy helyi nő.

A Tények beszámolója szerint a Hatvani Rendőrség vizsgálja a szóban forgó videót, viszont közölték, hogy hozzájuk pénzkéregetésről, közterületi zaklatásról nem érkezett eddig bejelentés.