Dílereket fogtak egy hipermarket parkolójában

lefoglalt kábítószer
A lefoglalt kábítószer egy része
Vágólapra másolva!
A rákosmentei rendőrök ellenőriztek három férfit, akiknek kábítószer-kereskedelem miatt kell majd felelnie.
Vágólapra másolva!

Január 24-én 15 óra körül a rendőrök egy hipermarket parkolójában ellenőriztek egy autót. Hárman ültek benne. Mivel marihuána szagot éreztek és látták, hogy két férfi valamit az autó alá akar rejteni, a férfiak ruháját és az autót is átvizsgálták. Mindhármuknál és az autóban is találtak drognak tűnő anyagot. Átkutatták a gyanúsítottak lakását, ahol még több kábítószer gyanús anyagot találtak, összesen bruttó 603 grammot foglaltak le.

A szakértők megállapították, hogy ezek között volt extasy, amfetamin és marihuána is, az összértékük pedig elérte a 2 millió forintot.

a lefoglalt kábítószer egy része Forrás: police.hu

A 60 éves S. Zsoltot, a 38 éves Cs. Dánielt és a 40 Z. Zsoltot a rendőrök kábítószer-kereskedelem miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásuk indítványozását.