Fényes nappal támadt egy mozgássérült, idős asszonyra egy debreceni férfi

debreceni rabló, debrecen, rendőrség, elfogás, tettes
Vágólapra másolva!
Hosszú évekre fegyházba kerülhet az a debreceni férfi, aki 2020 októberén egy debreceni lakótelepen rabolt ki egy mankóval közlekedő nyugdíjast.
Vágólapra másolva!

A férfi egy Debrecen belvárosához közeli lakótelepen sétált, amikor kinézett magának egy mankóval közlekedő, idős asszonyt.

Amikor utolérte a 71 éves asszonyt,

meglökte, és kirúgta alóla a mankót. Az asszony a földre esett, a férfi pedig kihasználta, hogy így már nem tud védekezni, és kivette táskájából a pénztárcát, majd elmenekült.

A közelben átnézte az ellopott pénztárcát, a benne lévő

27.000 forintot elrakta, a tárcát pedig az iratokkal együtt eldobta.

Forrás: PoliceHungary - youtube

A férfi elfogásakor a rendőrök 7 ezer forintot megataláltak nála, amit lefoglaltak. A nyomozás során a nő kérte a maradék kár megtérítését.

Ha a rabló az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, 10 és fél év fegyházra ítélik.