Akciófilmbe illő jelenetek Budakalászon - egy fiatal nő menekült a szirénázó rendőrök elől

Vágólapra másolva!
Egy 24 éves nőt akartak megállítani szombaton fényes nappal a rendőrök. Ő azonban tovább hajtott, akkor is amikor a szirénázva üldözték, és azután is, hogy defektet kapott. Nem véletlen, a jogosítványát már korábban elvették, el volt tiltva a vezetéstől.
Vágólapra másolva!

A 11-es úton figyeltek fel a rendőrök egy autósra. Rémlett nekik, hogy korábban már intézkedtek vele szemben.

Ahogy most, úgy akkor is jogosítvány nélkül, vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült autóba.

A rendőrök szirénázva próbálták megállítani, de a nő ügyet sem vetett rájuk. Amikor már több autóval üldözték, az egyiknek neki ütközött, és defektet kapott. De ekkor sem állt meg, kilométereken keresztül nyomta tovább a gázt, az ámokfutás akkor ért véget, amikor lehajtott az útról és egy árokban állt meg.

A nő és utasa kipattantak az autóból, és futva menekültek tovább a rendőrök elől. Végül egy lakópark előtt fogták el a sofőrt, az autó utasát még keresik.

A 24 éves nő kihallgatásán mindent beismert. Felelősségét nem vitatta, elismerte a baleset okozását, és azt is, nincs jogsija, a vezetéstől korábban eltiltották.


A bíróság tegnap elrendelte a letartóztatását.