Veszélyeztette a légiközlekedést egy driftelő férfi – videó

driftelő autós
Vágólapra másolva!
Egy autós egy Gyöngyös közeli repülőtér havas kifutóját használta arra, hogy drifteljen. Ezzel olyan sérüléseket okozott a talajban, amelyek a légiközlekedést is veszélyeztették. Az autó csúszkálásáról drón felvétel készült. 
Vágólapra másolva!

2021 telén egy 34 éves férfi elment a Gyöngyös-Pipishegyi Repülőtérre azért, hogy annak a hóval borított füves kifutópályáján az autójával folyamatosan a kicsúszás határán kanyarogjon, azaz drifteljen.

A művelet során az autó kerekei a havas, nedves, felázott talajban hosszanti és körkörös nyomokat hagytak, melyek a hó olvadása után váltak láthatóvá.

Ezzel a férfi a fel- és leszálló járművek repülők közlekedését, ezen keresztül pedig a légiközlekedésben részt vevő emberek életét, veszélyeztette.

A férfi ellen gondatlanságból elkövetettvétség miatt indult eljárás, amit az ügyészség egy évre felfüggesztette. Ez azt jelenti, hogy ha ez idő alatt a gyanúsított magatartása megfelelő irányba változik, akkor az egy év lejárta után az eljárást meg fogják szüntetni.