Nehéz helyzetben lévő embereket fogott kényszermunkára egy sárkeresztesi férfi

Vágólapra másolva!
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt elrendelték a letartóztatását annak a férfinak, aki 2018-tól veréssel és fenyegetéssel dolgoztatott, és embertelen körülmények között szállásolt el hat embert, visszaélve nehéz helyzetükkel.
Vágólapra másolva!

A férfi kecsegtető ajánlatokkal vett rá hat másik, nehéz helyzetben élő férfit arra, hogy az általa bérelt sárkeresztesi lakásba költözzenek és munkát ajánlott nekik. Két férfit egy helyi cégnél helyezett el, munkaszerződés alapján végeztek munkát, a fizetésüket azonban az utolsó fillérig át kellett adniuk a férfinak a szállásért és napi ellátásért cserébe. Az egyik férfitól 1.700.000 forintot, míg a másiktól 2.200.000 forintot szerzett meg jogtalanul. Emellett az általa felkínált szálláson rendkívül rossz körülmények voltak:

sem vezetékes víz, sem áram, sem gáz nem volt, ételekből is csak kevés és rossz minőségű alapanyag volt elérhető számukra.

A használt bútorokkal berendezett szobákon legalább ketten osztoztak.

Az egyik férfi 4.400.000 forintos nyugdíját szállásdója a férfi folyószámlájáról felvette.

Amikor egyikük nem akart tovább nála dolgozni, és szabadulni próbált, szállásadója

megfenyegette és és megverte.

Az ügyészség javasolta a férfi letartóztatását a szökés, rejtőzködés, bűnismétlés, és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt.

A székesfehérvári bíróság az ügyészséggel egyetértve elrendelte a férfi letartózttaását, amely nem végleges, mert az ügyvéd fellebbezett - írja az Ügyészség oldala.