Apa-fia tolvajpárost vettek őrizetbe Tiszanánán

Vágólapra másolva!
A tiszanánai rendőrök január 9-én reggel elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, és kamasz fiát, akik az utóbbi három hónapban több helyről is loptak. Mivel a fiú még fiatalkorú, apjának a lopás mellett kiskorú veszélyeztetése miatt is felelnie kell.
Vágólapra másolva!

A rendőrök gyanúja szerint

a 37 éves férfi az elmúlt három hónapban több lopást követett el Tiszanánán.

Az egyik ház udvaráról magával vitt egy biciklit, egy kölcsön kért talicskát pedig nem adott vissza a tulajdonosnak, inkább eladta.

Ezen kívül felfeszített egy konténert, amiből szerszámgépeket lopott, illetve betört két házba is, ahonnan a radiátorokat, fűtéscsövekwt, kamerákat, kandallót vitt magával, emellett fákat is kivágott.

Az utóbbi négy alkalommal magával vitte 17 éves fiát is. A férfi ellen lopás, sikkasztás és kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.

Forrás: Police.hu

A fiú tavaly májusától december végéig több lopást is elkövetett

Hevesen, Tiszanánán és Kiskörén. Mindent elvitt, amit értékesnek talált: italokat, láncfűrészt, ereszcsatornát és még vízórát is.

A rendőrök több rendbeli lopás miatt hallgatták ki a kamaszt.

A rendőrök javasolták az apa és fia letatrtóztatását.