Németországban lobbiznak azért, hogy az akkumulátorgyárak Magyarország helyett inkább ott épüljenek fel

elektromos, autó, zöld, gyártás, autógyár, renault, francia, franciaország
An employee works on electric car equipements, at the Renault factory, in Cleon, northwestern France, on July 5, 2022. (Photo by Lou BENOIST / AFP)
Vágólapra másolva!
Az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek - jelentette ki Lánczi Tamás a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A politológus a debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatos tiltakozások kapcsán kifejtette: ez egy jó beruházás, nemzetgazdasági értelemben fontos, mert munkahelyeket teremt most, a jövőben az akkumulátorgyárak a gazdaság hajtómotorjai lesznek.
Vágólapra másolva!

Lánczi Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy 2035-től a belsőégésű motorok gyártása befejeződik Európában, akkortól csak e-autót fognak újonnan üzembe helyezni, vagyis óriási igény lesz akkumulátorokra.

- fogalmazott, hozzátéve: ezt mindenki érti külföldön és itthon is, ám "külföldön sokak szemét csípi", hogy Magyarország nem az első ilyen beruházást hozza el.

A politológus azt mondta, elindult egy harc azért, hogy ezeket a gyárakat ne hazánkban építsék fel, Németországban keményen lobbiznak azért, hogy a magyar beruházások inkább náluk épüljenek fel.

Úgy vélte, meg kell vizsgálni, hogy

a debreceni beruházást ellenző ellenzéki pártok tevékenysége hogyan függ össze ezzel a német gazdasági törekvéssel,

fel kell tárni, van-e esetleg anyagi befolyásoltság, mint ahogy a választási kampányban is történt hasonló eset.

- mondta.

Szerinte nem véletlen, hogy eddig nem merült fel ezekkel semmilyen probléma, ahogy Németországban sem merülnek fel ilyenek.

Lánczi Tamás rámutatott arra, hogy a német gazdaság az elmúlt 2-3 évben pocsék állapotba került, Kína megelőzte őket autógyártás tekintetében, ezért észbe kaptak és küzdenek azért, hogy az ilyen fontos beruházások inkább náluk valósuljanak meg.

Illusztráció Forrás: AFP/Lou Benoist

A politológus kiemelte, hogy a tiltakozások célja elrettenteni a befektetőket attól, hogy e korszerű technológiákat Magyarországra hozzák.

- mondta.

Emlékeztetett arra, hogy amikor a magyar libatömés ellen tiltakoztak, akkor a francia libamájtermelők finanszírozták a tiltakozást vezető erőket, tehát kicsiben ugyanez történt akkor is. Mint mondta, ez egy sokkal komolyabb történet, mert nem egy egyszerű ágazatról, nem iparpolitikai kérdésről van szó, hanem nemzetstratégiai kérdésről.

Lánczi Tamás azt is mondta,

a ma beruházásaiból lesznek a holnap munkahelyei és azokból termelődnek meg azok a javak, amikből fenntarthatók a közszolgáltatások.

Szerinte nagyon sokan "pedáloztak" azért, hogy hozzájuk kerüljenek ezek a beruházások, hazánk azonban okos iparpolitikával, jó szabályozási környezettel elérte, hogy ezek ide jöjjenek.

A politológus szerint ezek olyan beruházások ezek, amelyek valódi értékei 5-10 év múlva lesznek láthatók, amikor a teljes mobilitás elektromos lesz, így felbecsülhetetlen előny lesz egy ilyen akkugyár.