Több gyerek is a nevelőjére támadt egy somogyi gyermekotthonban

Vágólapra másolva!
Az egyik, somogyi gyermekotthonban élő fiú előbb meglopta a tanárát, majd a társával együtt megalázták az egyik kisebb társukat. A megszégyenítésnek egy nevelő vetett véget, akit később ezért a fiú többször megütött. Ezen felül egy lány is rátámadt a nevelőjére ugyanabben a gyermekotthonban.
Vágólapra másolva!

A fiú 2022 januárjában megtalálta az egyik nevelője tárcáját a parkolóban. Ahelyett, hogy visszaadta volna,

kivette belőle 100 ezer forintot.

Júniusban, a társával együtt egy fiatalabb gyereket erőszakkal kivittek a nappaliból, a fürdő előtt letérdeltették majd imádkozásra kényszerítették. Itt még nem fejezték be a megszégyenítést, bevitték a fürdőbe, ahol csempéket számoltattak vele.

Ennek az egyik férfi nevelő vetett véget, akit még aznap délután a fiú többször megütött az irodájában.

Forrás: Ügyészség.hu

Egy lány a társaival együtt berúgta a nevelői iroda ajtaját, megszerezte a raktár kulcsát, ahonnan édességeket lopott el.

Ezen felül az egyik női nevelőt szotyihéjjal leköpte, majd megfenyegette. A nevelő emiatt bezárkózott az irodájába.

Az ügyészség többek között közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a két fiú és a lány ellen. Azt javasolják, hogy a mindegyikűjüket ítélje a bíróság javítóintézeti nevelésre.