Elgázoltak egy nőt az unokájával együtt az M0-son

sziréna, rendőrség
Vágólapra másolva!
Vasárnap elgázoltak egy 52 éves nőt az M0-ás autóút 66-os kilométerszelvényében, az M5 autópálya irányában, Fót térségében. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A műszaki mentés idejére az érintett szakaszt teljes szélességében lezárták - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

Január 8-án 11 óra 30 perc körül műszaki hiba miatt állt meg egy autó az M0-áson.

A sofőr az autóban maradt, míg 52 éves párja valamint 13 éves unokájuk kiszállt, azonban egy érkező teherautó elgázolta őket.

A kiérkező mentők hiába küzdöttek a nő életéért, már nem tudták megmenteni.

A budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ igazgatósága az MTI-t vasárnap este arról tájékoztatta: a 13 éves gyereket a mentők súlyos, életveszélyes, többszörös sérülésekkel, újraélesztést követően szállították az intézménybe. A leggondosabb orvosi kezelés ellenére a sérült életét nem sikerült megmenteni,

néhány órával a beszállítása után az intenzív osztályon meghalt

- írták.
A baleset körülményeit a dunakeszi rendőrkapitányság vizsgálja.