Megerőszakoltak egy kisfiút egy somogyi gyermekotthonban

Vágólapra másolva!
Egy 15 éves fiú két Somogy vármegyei gyermekotthonban is megpróbálta megerőszakolni a nála fiatalabb társait. Egy 5 éves gyereket rávett arra, hogy fogja meg a nemi szervét, aztán meztelenül ráfeküdt. Egy 11 éves fiút pedig meg is erőszakolt.
Vágólapra másolva!

A serdülőkori magatartászavarral küzdő támadót kiskora óta nevelőszülők nevelték, 2020-ban került gyermekotthonba. Elég sok gond volt vele. A házirendet sosem tartotta be, a viselkedése miatt a társaival és a nevelőivel is voltak vitái. 2021 decemberében a szobájába csalta az egyik 5 éves társát, aztán eltorlaszolta az ajtót. Rávette,

hogy fogja meg a nemi szervét, majd ruha nélkül ráfeküdt.

Azért nem erőszakolta meg, mert az egyik nevelő megzavarta, miután nem tudott benyitni a szobába.

Forrás: Ügyészség.hu

Egy másik gyermekotthonban is kiszemelt magának két kis áldozatot. Az egyiket többször megverte, és meg akarta erőszakolni, de a gyerek kiabálni kezdett és sikerült elmenekülnie.

Egy 11 éves gyerek már nem volt ennyire szerencsés, őt sikerült megerőszakolnia.

Két nevelt társuk a folyosóról észrevette, mi zajlik a szobában és szólt a nevelőknek. Az ügyészek erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt emeltek vádat a fiú ellen. Azt javasolják, hogy a bíró küldje javítóintézetbe.