Csavarhúzóval rabolt egy tizenéves fiú Erzsébetvárosban

Csavarhúzóval rabolta ki a fiú áldozatát.
Vágólapra másolva!
A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a tizenéves fiút, aki a gyanú szerint Szilveszter napján kirabolt egy idős nőt Erzsébetvárosban. A fiú csavarhúzóval fenyegette az asszonyt, amit menekülés közben a nő táskájában felejtett.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága rablás és okirattal való visszaélés gyanúja miatt indított eljárást egy 16 éves fiúval szemben, aki a gyanú szerint 2022. december 31-én 10 óra 15 perc körül egy csavarhúzóval fenyegetve kirabolt egy 80 éves nőt - írta a police.hu.

A rendőrség információi szerint a fiú pénzt követelt az asszonytól, aki ennek nem tett eleget, hanem továbbment. A fiú ekkor utánament, majd egy csavarhúzót a nő oldalához szorítva annak táskáját követelte, miközben kivette belőle a nő mobiltelefonját és elszaladt.

Az idős nő csak később vette észre, hogy telefonja eltűnt, támadója azonban a táskájában felejtette helyette a csavarhúzót.

Csavarhúzóval rabolta ki a fiú áldozatát. Forrás: Police.hu

A rendőrök a feltételezett elkövetőként egy 16 éves budapesti lakost azonosítottak, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A fiatalt január 2-án elfogták.

A nyomozás szerint a fiú a mobilt már eladta, az érte kapott pénzből pedig vidékre, majd újra a fővárosba utazott, közben elköltve a pénzt. Az elfogásakor nála talált iratok alapján feltehető, hogy nem sokkal elfogása előtt egy VII. kerületben parkoló autó forgalmi engedélyét is ellopta, hogy eladja azt.

A fiú elismerte a bűncselekményeket, de vallomást még nem tett. A rendőrök a fiút őrizetbe vették, és előterjesztették letartóztatását.