Élete végéig börtönben maradhat a rákospalotai gyújtogató

A rákospalotai lakástüzet túlélő 12 éves kisfiút a rendőrök mentették meg, nagyszülei azonban nem élték túl. A Fővárosi Főügyészség megvádolta a gyújtogatót.
Az Origó fotóján a bűnügyi technikusok kiégett ablakról készített fotója
Vágólapra másolva!
Szándékosan gyújtott fel egy garázst egy férfi két éve Rákospalotán. Bosszút akart állni, de nem későbbi áldozatain, egy idős házaspáron, hanem a főnökén. Ő nem sérült meg, ahogy a nyugdíjasokkal lakó 12 éves fiú sem, akit nagyapja még utolsó erejével a tetőre menekített. Fővárosi Főügyészség a hasonló bűncselekmény miatt korábban már büntetett férfit különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel vádolta meg. 
Vágólapra másolva!

2020. november 23-án hajnalban egy budapesti, XVII. kerületi lakás garázsa kigyulladt, a tűz pedig gyorsan továbbterjedt a tetőtérre, ahol egy 12 éves kisfiú lakott nagyszüleivel. Ahogy nem sokkal később kiderült, a lángok nem véletlenül csaptak fel.

- mondta másfél évvel a tragédia után Gál Sándor, az Életvédelmi Osztály vezetője.

Az udvarban, ahol a gyújtogatás történt, többen éltek. Egy idős házaspár az unokájával, egy építési vállalkozó és egy 53 éves férfi, aki 2020 júliusától neki dolgozott, akár csak az idős pár férfi tagja.

A középkorú férfi munkájáért cserébe lakhatott a rákospalotai házban.

A befogadott férfi egyre gyakrabban jelentett beteget és rendszeresen ivott, ami rossz hatással volt a munkájára. Munkáltatója többször kérte, hogy fejezze be az ivást, különben kénytelen lesz felmondani neki. A munkavállaló pedig többször megígérte, hogy megváltozik, de a végzetes napon megint felöntött a garatra.

November 22-én a vállalkozó közölte vele, hogy másnap reggel 6 óráig el kell hagynia a házat. Azt is megígérte neki, hogy kifizeti a munkabérét.

A férfi a vita után egy ideig a garázsban dühöngött, majd látszólag megnyugodott és felment aludni. Az idős házaspár ekkor már a saját lakrészében pihent. A férfi másnap kora hajnalban lement a melléképület földszintjén lévő garázsba, tűzifát rakott a munkaadója előző nap vásárolt autójának kereke alá.

Nem törődött azzal, hogy a többiek halálát okozhatja, meggyújtotta a tűzifát és elsétált.

A tűz a gépkocsi környezetében felhalmozott anyagokon át továbbterjedt és az álmennyezetet is meggyújtva, gyorsan terjeszkedett a nyugdíjasok lakrésze felé. A nagyapa felriadt az autó riasztójának hangjára. Sikerült az unokáját az ablakon keresztül a tetőre juttatnia.

A vállalkozó megpróbált bejutni a garázsba, ez azonban esélytelennek bizonyult, ekkor már lángokban állt az épület.

A gyereket a rendőrök hozták le a tetőtőről. Kórházba került, ahol kiderült, hogy sokkot kapott, de más baja nem történt. Nagyszüleivel is elindult a mentő, de az ő életüket már nem lehetett megmenteni.

Nagypapája a mentőautóban, nagymamája a kórházban halt meg.

A tűzben leégett a melléképület, és az ott tárolt értékek is tűz martalékaivá váltak.

A férfi mintegy 60 millió forint kárt okozott munkaadójának.

M. András ellen elfogatóparancsot adtak ki. A bejelentés után 8 órán belül elfogták egy újpesti parkban.

Az Origo fotóján a bűnügyi technikusok kiégett ablakról készített fotója Fotó: Csudai Sándor - Origo

A kisfiú később elárulta, hogy látta a gyújtogatót aznap este. Részegen járkált a tetőtérben, magában beszélt, nem hagyta őket pihenni. Nagyszülei többször rászóltak emiatt. Nem sokkal ezután pedig az is kiderült, hogy a gyújtogató

2005-ben egy romániai szórakozóhelyen mellkason szúrt egy másik férfit, aztán részegen autóval elmenekült és balesetet okozott. Három évvel ezután akkori feleségére is késsel támadt rá, mert féltékeny volt.

Az ügyben kirendelt pszichológus szakértő arra a következtetésre jutott, hogy a férfi büntethető, tudatában volt tette súlyának és lehetséges következményeinek. A Fővárosi Főügyészség a férfival szemben

különös visszaesőként, különös kegyetlenséggel, több ember, így tizennegyedik életévét be nem töltött személy és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés, valamint különösen nagy kárt okozó rongálás

miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség a letartóztatás alatt álló férfival szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést indítványozott.