Újabb vizsgálat indulhat a dollárbaloldalhoz guruló 3 milliárd forintról

MZP, Márki-Zay Péter, tüntetés, tiltakozás, Jászai Mari tér, Budapest, KATA változás, KATA adó, KATA
Vágólapra másolva!
A közösségi médiában kampányszerűen felbukkanó hirdetésekkel politikai tevékenységet kifejtve a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországért Mozgalom egyértelműen az országgyűlési választáson elinduló jelölő szervezetet, illetve pártot vagy jelöltet támogatta - többek között erről írt Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese abban a közérdekű bejelentésben, amit az Állami Számvevőszéknek küldött a baloldalhoz a guruló dollárok kapcsán. 
Vágólapra másolva!

Az Amerikából, az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül érkező milliárdos nagyságrendű kampánytámogatások ügyében tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt közérdekű bejelentést tett a fideszes Halász János az Állami Számvevőszéknél. A politikus arra kérte az ÁSZ elnökét, hogy a szervezet vizsgálja ki a történteket, illetve ha szükséges, tegye meg a jogi lépéseket a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalmat, a baloldali pártokat, illetve a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat-csoportot is érintő ügyben - írta a Magyar Nemzet.

MZP, Márki-Zay Péter, tüntetés, tiltakozás, Jászai Mari tér, Budapest, KATA változás, KATA adó, KATA Fotó: Polyák Attila - Origo

A politikus a Windisch Lászlónak címzett közérdekű bejelentésében felidézte, hogy az Action for Democracy (AD) amerikai NGO a 2022. évi parlamenti választásokkal kapcsolatos ellenzéki kampánytevékenységek finanszírozása érdekében 1,848 milliárd forinttal támogatta a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM).

Ezen összegből az MMM mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a közösségi médiás ügynökségként működő és tanácsadói feladatokat is ellátó DatAdat-cégcsoportnak, melyben magyar és külföldi címen bejegyzett cégek is megtalálhatók.

Mint köztudott, az AD-t az a Korányi Dávid vezeti, aki korábban Bajnai Gordon volt kormányfő és Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadójaként is tevékenykedett. Nem mellesleg, Bajnai a baloldal kampányát bonyolító DatAdat-cégcsoportban is tulajdonosként van jelen.

A politikus álláspontja szerint

a közösségi médiában kampányszerűen felbukkanó hirdetésekkel politikai tevékenységet kifejtve az MMM egyértelműen az országgyűlési választáson elinduló jelölő szervezetet, illetve pártot vagy jelöltet támogatta.

Kik adtak pénzt a dollárbaloldalnak, és mit kértek cserébe?

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormánypártok választ várnak arra, kik azok a titokzatos külföldi intézmények, amelyek pénzt adtak a magyar belpolitika befolyásolására, és mit kértek ezért cserébe a "dollárbaloldaltól". Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője videonyilatkozatában úgy fogalmazott: szemmel láthatóan tarthatatlan volt a baloldal "mikroadományozós hazugsága".

Írtunk arról is, hogy amióta kiderült a baloldal hatalmas botránya, azóta össze-vissza hazudnak a 3 milliárd forintos külföldi támogatásról. Márki-Zay Péter, Korányi Dávid, az Action for Democracy elnöke és a baloldal rendre azt állította, hogy a milliárdos külföldi támogatás "mikroadományokból" érkezett. Mint kiderült, ez nem felel meg a valóságnak, csúnyán lebuktak a hazugsággal. Mivel már tarthatatlan volt a "mikroadományos" hazugság, ezért maga Korányi Dávid a legfrissebb közleményében ismerte be, hogy voltak "intézményes" támogatók is a guruló dollárok mögött.

Kiderült az is, hogy szoros kapcsolatban áll Demszky Gábor, Budapest volt SZDSZ-es főpolgármestere; Magyar Bálint, Gyurcsány volt oktatási minisztere; valamint Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója azzal a National Endowment for Democracy nevű szervezettel, aminek a nyílt célja egyes demokratikusan megválasztott kormányok megbuktatása. A National Endowment for Democracy egyébként nagyon szoros kapcsolatban állt azzal az Action for Democracy nevezetű szervezettel, ami több mint 3 milliárd forintot tolt be a baloldal kampányára eddig nem ismert adományozóktól.