Lopásokra szakosodott bűnszervezet tagjaira csaptak le az érdi rendőrök

Vágólapra másolva!
Milliókkal károsított meg idős embereket egy öttagú bűnbanda Érden és más Pest megyei településeken. Három férfit már elfogtak és kihallgattak, két társukat még keresik a rendőrök.
Vágólapra másolva!

November 17-én délután egy érdi betörésről érkezett bejelentés a rendőrségre.

A tolvajok befeszítették az ablakot, és félmillió forint értékű szerszámokat loptak el.

A helyi rendőrök napokon belül rájöttek, kik a betörők. Ezután több hasonló ügyet is összevontak, és vizsgálni kezdtek, melyek a fővárosban, illetve annak közelében történtek, és

megállapították, hogy a lopásokért ugyanaz a banda felelős.

Forrás: Police.hu

A lopásokra szakosodott szervezet tagjai leginkább idős embereket vertek át, akiknek összesen közel 15 milliós kárt okoztak. Több lakóhoz is azzal az ürüggyel kopogtattak be, hogy a szomszédban végzett építési munkálataik miatt telepfelmérést hajtanának végre az udvarukon, lakásukban. A jóhiszemű idős emberek gyanútlanul beengedték őket.

A tolvajok elterelték a figyelmüket, és mindent vittek, ami a kezük ügyébe került.

Forrás: Police.hu

A rendőrök elfogták és kihallgatták a helyi 48 éves G. Csabát, a 28 éves É. Andrást, és egy 43 éves ercsi férfit, két társukat viszont még keresik.

A három elfogott férfiből ketten részletes beismerő vallomást tettek. Azt is elárulták, hogyan osztották meg egymás között a feladatokat és a zsákmányt, harmadik társuk viszont mindent tagadott.

A bíróság két tolvajjal szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el, társuk szabadlábon védekezik.

Az érdi rendőrök lopás miatt indítottak eljárást velük szemben - írja a Police.hu.