Barátját késelte meg egy sümegi férfi

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Egy sümegi férfi együtt italozott egy régi barátjával annak lakásán. A férfi a konyhából bevitt egy kést a szobába, majd minden előzmény nélkül, hirtelen mellkason szúrta a barátját, majd elment onnan.
Vágólapra másolva!

A 36 éves férfi rendszeresen italozott együtt a barátjával. Tavaly december 24-én a barát átment a férfihoz, majd mindketten visszamentek a barát otthonába ahol italoztak, zenét hallgattak és beszélgettek. Este 10 óra körül, amikor már mindketten részegek voltak, a férfi kiment a fürdőbe, majd visszafelé, a konyhaasztalról felvett egy kést.

A szobában minden ok, előzmény nélkül mellkason szúrta a barátját. Annyit mondott közben, hogy "Ne félj, nem fog fájni!".

A barát a mögötte lévő ágyra esett majd elájult. A férfi nem hívott segítséget, elment a lakásból.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Miután a barát magához tért, telefonon segítséget akart kérni a testvérétől, de nem vette fel a telefont.

Az éjjeli órákban videót küldött magáról a testvérének, amiben elmondta, hogy megkéselték.

A testvér ezt már észrevette, majd hívta a mentőket és a rendőröket. A barátot életveszélyes állapotban vitték kórházba, az életét a szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

Az ügyészség emberölési kísérlet miatt emelt vádat a férfi ellen. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre. Abban az esetben, ha a férfi beismerő vallomást test és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a bíróság 9 év börtönbüntetésre ítélheti – írja a Veszprém Megyei Főügyészség.