Szijjártó Péter: Európa addig nem lesz biztonságban, amíg nem tudja megállítani az illegális migrációt

Vágólapra másolva!
A jelenlegi fokozott migrációs nyomás nagyrészt a bevándorláspárti brüsszeli politika következménye, márpedig Európa mindaddig nem lesz biztonságban, amíg nem tudja megállítani az illegális migrációs folyamatokat - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Máltán.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a máltai kollégájával, Ian Borggal folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy

Európa két rendkívül súlyos biztonsági kihívással szembesül párhuzamosan, az ukrajnai háború és az egyre erősödő migrációs nyomás következményeivel.

Rámutatott: vannak országok, amelyek egyszerre vannak kitéve ennek a két jelenségnek, ilyen Málta és Magyarország is.

Hazánk idén már 263 ezer illegális határátlépési kísérletet akadályozott meg,

ahogy a szigetország is a Földközi-tengeren keresztül érkezők emelkedő számáról tett jelentést - mondta.

- szögezte le.

- tette hozzá.
Szijjártó Péter aláhúzta, hogy

az NGO-k összejátszanak az embercsempész-hálózatokkal, és a Földközi-tengeren gyakorlatilag már az embercsempész-maffia részeseivé váltak,

ekképpen pedig közösen nyomás alá helyezik az európai szuverén országokat, ők akarják eldönteni azt, hogy nekünk kiket kellene beengedni.
"Ma Nyugaton ezeket a szervezeteket hősként állítják be, holott ezek bűnbandák részeseivé váltak" - fogalmazott.

Kitért az ukrajnai háborúra is, amelynek nyomán földrajzi elhelyezkedése miatt Magyarország és Málta is súlyos problémákkal néz szembe, előbbi az energiaellátás válsága, utóbbi a hajózást érintő korlátozások miatt.

A két ország ezért egyetért abban, hogy minél előbb békére van szükség, s egyik fél sem szállít fegyvert Ukrajnának - jelentette ki.
A miniszter kiemelte, hogy Budapest és Valletta politikailag a legtöbb kérdésben hasonló álláspontot képvisel, ilyen például az, hogy az Európai Unióra szuverén országok integrációjaként tekintenek.

- mondta.
A miniszter méltatta a kétoldalú együttműködést, kifejtve, hogy az mindkét félnek sok hasznot hozott. Közölte,

a kereskedelmi forgalom több mint 60 százalékkal bővült, valamint a turisztikai forgalom is jelentősen erősödött.

Mintegy 41 százalékkal nőtt a magyarok által Máltán eltöltött vendégéjszakák száma, és idén eddig kétszer annyi máltai turista érkezett Magyarországra, mint tavaly egész évben - tette hozzá.