Drogdílereket fogtak Nagykőrösön – videó

Vágólapra másolva!
Egy férfi több -féle drogot árult Nagykőrösön, amiket az egyik ismerősétől szerzett be, aki egyik másik megyében vette. A két férfit hónapokig tartó nyomozás után sikerült elfogniuk a rendőröknek. 
Vágólapra másolva!

Még májusban kaptak olyan információt a nyomozók, hogy egy 31 éves, nagykőrösi férfi drogot árul. Több hónapnyi nyomozás után december 15-én este fogták el, a 39 éves beszállítóját pedig pár órával később.

K. András egy másik megyéből szerezte be a kábítószert, Sz. Tivadar pedig tőle vette meg a „zöld" és „fehér" drogot, amit tovább adott az ismerőseinek.

A drogot 2800-3500 forintért adta grammonként.

A szakértő a zöldből THC-t, a fehérből pedig amfetamint mutatott ki.

A házkutatások közben 40 gramm marihuánát és 19 gramm fehér port, valamint több százezer forintot foglaltak le a rendőrök. Ezen Sz. Tivadar kabátjából még 4 gramm fű is előkerült. A két férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt indítottak eljárást a rendőrök.