6 férfi tört-zúzott egy kiskunmajsai kávézóban

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Két háromfős társaság verekedett össze egy kiskunmajsai kávézóban. A részeg férfiak ámokfutását próbálták csillapítani a vendégek, de csak a rendőrök tudták megfékezni. Az egyik férfi orra eltört a tömegverekedésben.
Vágólapra másolva!

2022. április 1-jén este három férfi ivott egy kiskunmajsai kávézó bárpultjánál. Ekkor jelent meg egy másik háromfős társaság. A pultos nem szolgálta ki az újonnan érkezőket, mert a kezükben máshol vásárolt alkohol volt. Erre a társaság arrogánsan és indulatosan kezdett viselkedni. Ezt elégelte meg az egyik pultnál ülő férfi és rendre utasította őket. A két csoport veszekedni kezdett és ketten hirtelen egymásnak estek, majd bekapcsolódtak a többiek is.

Ütötték és rúgták egymást, a földön birkóztak. Egyikük egy üvegpohárral és egy üveggel is fejbevágta az ellenfelét.

Illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 6 férfi a verekedés során asztalokat és székeket döntött fel, poharakat tört el. A jelenlévők megfékezni nem tudták őket, csak kitessékelni az utcára, ahol ott folytatták, ahol abbahagyták. Még a rendőrök megérkezése sem nyugtatta meg a férfiakat, ők is csak nagy nehezen tudták szétválasztani őket.

Az egyik férfi orra eltört, a többiek megúszták 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel.

Az ügyészség mind a 6 férfit csoportosan elkövetett garázdasággal, a törést szenvedő férfi három támadóját pedig súlyos testi sértéssel is, vádolja.