Karácsony előtt tett tönkre egy négytagú családot egy betörő Újbudán

Vágólapra másolva!
Lopás miatt kerülhet börtönbe az az 54 éves férfi, aki tavaly decemberben betört egy újbudai családi házba, majd a lakó saját szerszámaival kibontott két széfet, amit magával vitt a bennük lévő családi értékekkel és iratokal együtt, közel 6 millió forintos kárt okozva ezzel.
Vágólapra másolva!

A férfi 2021. december 18-án délután bűntársával betört egy 11. kerületi családi házba. Felfeszítették a nappali terasz ajtaját, majd a ház alagsorában talált baltával és kalapáccsal kibontották a földszinti falhoz rögzített széfeket.

Forrás: Ügyészség

Ezekben a család négy tagja az ékszereit, értékes érme-, illetve bankjegy gyűjteményét tárolta, emellett a családtagok különböző szerződéseit, anyakönyvi kivonatait, egyetemi diplomáit, nyelvvizsga bizonyítványait, hagyatéki papírokat, és a garázshoz tartozó távirányítókat, több autó slusszkulcsát és egy balatoni nyaraló kulcsait is.

Forrás: Ügyészség

A lopással közel 6 milliós, a rongálással pedig ezen felül még 200 ezer forintos kárt okoztak.

Az ügyészség a büntetett előéletű, 54 éves férfival szemben lopás miatt emelt vádat, és börtönbüntetés kiszabását javasolta számára, emellett egy korábban, más ügyben kiszabott 2 év felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is indítványozta. A férf bűnügyi felügyelet alatt áll.