Így lopott el több mint egymillió forintot egy budapesti dohányboltból - videó

1 milliós pénzköteget lopott egy dohánybolt pultja mögül
Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt többszörösen büntetett 39 éves férfit, aki két hónappal ezelőtt több mint egymillió forintot lopott egy józsefvárosi dohányboltból. A bíróság elsőfokon közel két év börtönre ítélte, az ügyészség szerint ennél jóval többet érdemel.
Vágólapra másolva!

A férfi szeptember 2-án délután bement egy VIII. kerületi dohányboltba. Amikor észrevette, hogy az eladó nincs bent, pult mögé lépett, és a kassza alatti polcról, eltett egy pénzköteget.

A férfi az összekötegelt, összesen 1.025.000 forintot zsebre rakta, és kimenekült az üzletből.

Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság. Mint kiderült,

többszörösen büntetett előéletű, többször volt már börtönben lopások miatt.

A bíróság a férfit 1 év 11 hónapra ítélte.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosításért fellebbezett.