Rátámadt egy buszsofőr egy fiatal egyetemistára

buszsofőr, busz, buszbaleset, autóbusz illusztráció
Szándékosan idézte elő a sofőr a délnyugat-kínai atóbusz-szerencsétlenséget
Vágólapra másolva!
Felfüggesztett börtön, és foglalkozástól eltiltás várhat arra a buszsofőrre, aki egy korábbi vita miatt bántotta egy fiatal utasát, és ki akarta zárni az utazásból annak ellenére, hogy ehhez semmilyen joga nem volt.
Vágólapra másolva!

A buszvezetőként dolgozó, középkorú férfi rendszeresen vezetett járatokat Hatvanból Budapestre. Indulás előtt rendszerint ellenőrizte az utasok menetjegyeit, és az utazáshoz kapcsolódó kedvezményeket is.

Tavaly ősszel a férfi és egy fiatal egyetemista között vita alakult ki,

mert az többszöri kérésre sem tudta bemutatni a diákbérlete mellett az „igazolás diákok kedvezményes utazásának viszonylatairól" nevű dokumentumot. A sofőr emiatt nem engedte felszállni a buszra. A diák

elment a pénztárhoz, hogy pótolja az otthon hagyott igazolást, a sofőr azonban nem várta meg, hanem kihajtott a pályaudvarról. A diák lekéste az óráit Budapesten.

2021 október 12-én reggel az utas és a sofőr ismét összefutott a buszon. A diák ekkor már felszállhatott, mert nála volt minden szükséges irat, de a korábbi eset miatt felháborodott hangnemben számon kérte a sofőrt, ami miatt az szintén dühös lett. Hirtelen kiugrott a vezetőfülkéből,

megragadta a fiatal férfi ruháját, majd beljebb lökdöste az utastérbe, miközben azt kiabálta, hogy letépi a fejét és focilabdát csinál belőle.

Végül – mielőtt a biztonsági őrt, majd a rendőrt hívta volna – közölte a fiatallal, hogy kizárja az utazásból, amihez természetesen nem volt joga.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock

Az ügyészség közfeladatot ellátó személyként elkövetett bántalmazással vádolja a sofőrt.

Amennyiben beismerő vallomást tesz, egy év, három évrre felfüggesztett börtönt javasoltak számára és azt, hogy határozott időre tiltsák el a foglalkozásától.