Minden, amit a kegyetlen migránsokról tudunk, akik Budapesten lövöldöztek

Rendőrökre lőttek, autós üldözés, lövöldözés Budapesten, Nagykőrösi út, M5 bevezető szakasza, 2022.11.14.
Vágólapra másolva!
Budapesten kezdett lövöldözni két iraki migráns embercsempész hétfőn. Célzottan a rendőrökre lőttek, de csak a vakszerencse műve, hogy végül nem lett tragédia az ámokfutásuk vége. Azzal az utasítással indultak a kisteherautójukban 21 migránssal, ha meg akarják állítani őket, lőjenek. Mindezt a megbízójuk parancsolta meg nekik. A lövöldözés előtt és közben több mint 30 kilométeren keresztül menekültek az őket üldöző szirénázó rendőrök elől. Itt is óriási szerencséje volt az arra járóknak, ugyanis életveszélyes, hajmeresztő sávváltásokkal száguldoztak. Végül őket és a négy társukat is elfogták.
Vágólapra másolva!

A két iraki férfi hétfőn reggel, az M5-ös autópályán Budapest irányába haladt, amikor Inárcson meg akarták őket állítani. Gyanúsak voltak a rendőröknek, mint később kiderült, nem véletlenül.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ők azonban menekülni kezdtek.

Az üldözés több mint harminc kilométeren keresztül tartott. Közben végig lőttek a rendőrökre. Csak a szerencsének köszönhető, hogy végül senkit sem találtak el.

Az eset után néhány nappal a magyar rendőrség megdöbbentő videót tett közre a brutális lövöldözésről. Az eseményt azoknak a rendőröknek a fedélzeti kamerája rögzítette, akik több mint harminc kilométeren keresztül üldözték az elvetemült embercsempészeket.

A videón pontosan látható és hallható, ahogy a kegyetlen bűnözők lőnek a rendőrökre.

Ahogy az is, hogy a rendőrök milyen utasításokat kapnak.

A mindenre elszánt migránsokat három fiatal rendőr kezdte üldözni. Később mindhárman részletesen elmondták, hogy hogyan kellett üldözniük folyamatos életveszély mellett a menekülőket, akik megállás nélkül lőttek rájuk.

A migránsok végül Budapestre érve, még mindig a megengedettnél nagyon sokkal gyorsabban haladva, a záróvonalon áthajtva a leállósávba hajtottak, majd a buszsávban haladtak tovább, amíg a nagy dugó miatt már meg kellett állniuk.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ekkor a két férfi kiszállt a kisteherautóból és a szalagkorláton átugorva elfutottak, miközben tovább lőttek az őket gyalog üldöző rendőrökre.

A terrorelhárítás kommandósai fogták el őket, golyóálló mellényben, géppuskákkal.

Nem sokkal később négy társukat is elfogták. Ők egy BMW-vel haladtak előttük előfutárként.

Ők sem adták meg magukat. A kommandósoknak sokkolót kellett használniuk, csak úgy tudták megbilincselni

a két iraki, egy török és egy német, de információink szerint szintén migrációs hátterű férfit.

Szerdán mind a hat férfit letartóztatta a bíróság.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Attól tartottak ugyanis, hogy megszöknek.