Tömegszerencsétlenséget okozott a rendőrök elől migránsokkal teli autóval menekülő embercsempész Zsanán

illusztráció
Vágólapra másolva!
14 migránssal az autójában menekült a rendőrök elől  egy moldáv embercsempész, majd lesodródott az útról, és egy farakásnak csapódott, ami miatt utasai közül többen súlyosan, volt, aki életveszélyesen megsérült.
Vágólapra másolva!

A moldáv férfi november 14-én este a szerb-magyar határ közelében

14 magát szírnek valló migránst vett fel egy lengyel rendszámú autóba azért, hogy az osztrák határhoz vigye őket.

Útközben, Zsana külterületén a rendőrök igazoltatni akarták, a férfi azonban nem állt meg, hanem gyorsan továbbhajtott.

Menekülés közben egy kanyarban lesodródott az útpadkára, majd egy farakásnak ütközött.

A kocsi csomagtartójában és utasterében szállított migránsok közül nyolcan sérültek meg, ketten életveszélyesen, de maga a sofőr is súlyos sérülésekkel került kórházba.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A Bács-Kiskun megyei rendőrök a férfit őrizetbe vették, és embercsempészet, illetve tömegszerencsétlenséget okozó baleset miatt hallgatták ki.

Az ügyészség javasolta a férfi letartóztatását,

a szökés, rejtőzködés, és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.