Hűtlen kezeléssel is meggyanúsították Varga Zoltánt, a 24.hu tulajdonosát

Central Médiacsoport, Varga Zoltán vállalkozó
Vágólapra másolva!
Varga Zoltánon kívül egy másik személyt is meggyanúsított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban az ügyben, ami a 24.hu portált is működtető Centrál Médiacsoport tulajdonosához köthető, nagyrészt EU-s pénzből létrehozott cég áron aluli eladásával van összefüggésben. Értesüléseik szerint a költségvetési csalás mellett mindkettőjüket hűtlen kezeléssel is gyanúsítják - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Összesen két gyanúsítottja van annak a büntetőeljárásnak, aminek egyik terheltje Varga Zoltán ellenzéki médiamogul. A 24.hu tulajdonosát hétfőn költségvetési csalással gyanúsították meg, miután az adóhatóság azt feltételezi, hogy a korábban hozzá köthető, lényegében uniós pénzből megalapított Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek pár évvel ezelőtti eladásával kár érhette az Európai Unió költségvetését.

Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa Forrás: Central Médiacsoport

A nyomozást egy feljelentés előzte meg: hogy Budai Gyula fideszes képviselő tavaly fordult elsőként az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), majd pár hónappal később a NAV-hoz.

Az információk szerint a pénzügyi nyomozók azt feltételezik, hogy a kár több mint félmilliárd forint. Úgy értesültek, hogy a Zrt. eladásával kapcsolatban közölték a gyanút az eljárás másik szereplőjével is.

Varga Zoltán ügyvédje, Papp Gábor tegnap kiadott közleményéből kiderült, hogy a médiatulajdonos tagadta a terhére rótt bűncselekményt.

Az ügyben a Magyar Nemzet megkereste a Fővárosi Főügyészséget is, ahol arról érdeklődtek, hogy összesen hány gyanúsítottja van a NAV által vizsgált, egy Nógrád megyei cég eladásával összefüggésben indított büntetőeljárásnak.

A Magyar Nemzet arról is érdeklődött, hogy az összes terheltet költségvetési csalással gyanúsítják-e, illetve, hogy az érintettek tettek-e panaszt a gyanúsítás ellen. Végül megkérdezték azt is, hogy van-e olyan személy, akinek kezdeményezték a letartóztatását, vagy a bűnügyi felügyeletét.