Egy busznyi migránst próbált Németországba csempészni egy három migráns

rendőrautó, rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
Két török, és egy iráni férfi 20 migránst próbáltak Magyarországról Németországba juttatni úgy, hogy egyilkük egy kisbusszal szállítottak őket, társai előfutóként haladtak előtte. Mindenannyiukat elfogták a rendőrök.
Vágólapra másolva!

A három férfi még februárban Németországban egyezett meg abban, hogy 20 Magyarországon élő, illegálisan ott tartózkodó török migránst visznek ki Németországba.

Február 4-én éjszaka érkeztek Sárhát közelébe két kocsival.

Megállapodtak, hogy az egyik férfi szállítja a migránsokat egy kisbusszal Németországba, két társa pedig kocsival halad előtte, és segítenek neki a helyszín megtalálásában és a szállításban.

A 19 török férfit és egy nőt Sárhát lakott területén kívül vették fel.

Ezután elindultak, ketten elől haladtak kocsival, harmadik társuk pedig a kisbusszal követte őket.

A kép illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Rövid időn belül azonban lecsaptak rájuk a rendőrök, és mindhármukat őrizetbe vették. Az ügyészség több embercsempészet miatt emelt vádat ellenük. Mindhárom férfit letartóztatták.