Három budapesti helyszínről is loptak a 23 éves fiatalok

tolvaj betörő bűnöző Egy szociopata nem betegként születik, hanem az élete teszi azzá
Vágólapra másolva!
A budapesti rendőrök elfogtak azt a két 23 éves férfit, akik a gyanú szerint feltörtek egy autót, egy benzinkutat és egy étteremet is november 13-án éjjel - írja a Police.hu
Vágólapra másolva!

Bejelentés érkezett 2022. november 13-án éjjel a Rendőrségre két maszkot viselő férfiról, akik betörtek egy IV. kerületi étterembe.

A rendőrök kiérkezésekor a férfiak menekülni kezdtek, az egyiküket a helyszínen letartóztatták.

A letartóztatott 23 éves T. Andrást gyanúsítottként hallgatták ki.

A másik férfival szemben a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki.

A 23 éves L. Zoltán önként jelentkezett a Rendőrségen.

A két férfiről kiderült, hogy a IV. kerületi étterem ajtajának feltörését megelőzően egy autót is megrongáltak a IV. kerületben, amelyből egy hátizsákot, valamint különböző használati eszközöket – kerékpár teleszkóp, gyermekülés, keverőgép – loptak el.

Az étterem és az autó feltörése után egy XIII. kerületi benzinkút ajtaját is felfeszítették, majd a boltból édességet loptak.

A két férfit az újpesti nyomozók lopás bűntett kísérlete, kétrendbeli lopás vétsége, valamint rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd indítványozták letartóztatásukat. T. András letartóztatását a bíróság rendelte el, társa L. Zoltán pedig házi őrizetetben van.

A címlapi kép illusztráció.