Alvó lakótársát késelte halálra karácsony előtt egy férfi Rákosmentén

Vágólapra másolva!
Egy 41 éves férfi decemberben összeveszett ismerősével, majd pár óra múlva bement a szobájába, és egy késsel mellkason szúrta az alvó férfit a gyanú szerint. A férfi ellen most vádat emeltek.
Vágólapra másolva!

A férfi egy XVII. kerületben, egy elhagyatott, régi bakterházban élt egy nővel. A férfi és élettársa 2021. december elején ismerkedett meg egy másik férfival, akit ezután befogadtak magukhoz, így ezután ő is velük élt az egyik szobában.

A két férfi rendszeresen ivott együtt. Az egyik ilyen alkalommal, 2021. december 22-én este összevesztek,

és mivel a nő attól félt, hogy a vita verekedéssé fajul, értesítette a rendőröket. A kiérkező rendőrök igazoltatták a két férfit, majd miután látszólag eredményesen megnyugtatták őket, távoztak.

Forrás: Ügyészség

Azonban miután mindhárman lefeküdtek aludni, a férfi felkelt, és

közölte az élettársával, hogy megöli a lakótársukat.

A nő próbálta megnyugtatni a férfit, és megígérte neki, hogy reggel megkéri, hogy távozzon.

A férfit azonban ez sem nyugtatta meg, és röviddel éjfél után

egy késsel a kezében átment lakótársa szobájába, és a paplanon keresztül megszúrta az alvó férfit.

A férfi a támadásra felébredt és segítségért kiáltott, a nő pedig értesítette a mentőket és a rendőröket, akik a helyszínen elfogták a támadót.

Forrás: Ügyészség

A mentők az életveszélyesen sérült férfit kórházba vitték, azonban már az orvosok sem tudták megmenteni az életét.

Az ügyészség a 41 éves férfi ellen gyilkosság miatt emelt vádat, és fegyházbüntetés kiszabását javasolta azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.