Feloldották a titkosítás alól Márki-Zay mozgalmának külföldi finanszírozásával kapcsolatos első jelentést

Vágólapra másolva!
Feloldotta a titkosítást a külföldi pártfinanszírozás ügyével foglalkozó titokgazda – derül ki a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökének közleményéből.
Vágólapra másolva!

Sas Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke MTI-ben megjelentetett közleményében azt írja: "A Magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként 2022. november 21-én kerestem meg írásban, levelemben pedig azt kezdeményeztem, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság döntésének megfelelően vizsgálja meg, hogy mit lehet nyilvánosságra hozni azokból az információkból, amelyeket a testület tagjai előtt ismertetett".

Ez most megtörtént, és ahogy ígértem, nyilvánosságra hozzuk a titkosítás alól feloldott információkat.

A szöveg az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának honlapján megtalálható. Az első időszakos beszámoló pedig itt olvasható el.

Forrás: parlament.hu/web/nemzetbiztonsagi-bizottsag/minosites-alol-feloldott-iratok
Forrás: parlament.hu/web/nemzetbiztonsagi-bizottsag/minosites-alol-feloldott-iratok

Kocsis Máté: Dollárbaloldal – első felvonás

"Ma feloldották a baloldal külföldi finanszírozásáról szóló első vizsgálati jelentés 30 évre szóló titkosítását. Az anyagból számos érdekesség kiderül, de az ördög a részletekben rejlik" – írja közösségi oldalán Kocsi Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

A politikus hozzátette:

Ha csak a választáson induló baloldali pártok számára juttatott külföldi finanszírozás összegét nézzük, az is nagyjából a

négyszerese annak, amit a magyar költségvetés biztosít a pártok kampánykiadásaira. Önmagában ez a tény súlyosan sérti az ország szuverenitását

– emelte ki Kocsis Máté.

Az ügyben persze boldog-boldogtalan megszólalt (az egyik épp tegnap beszélt zöldségeket), az érintettek ráadásul sokszor egymásnak ellentmondó állításokat tesznek és össze-vissza beszélnek, pedig ez csak a feltáró munka eleje.

– zárta bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője.