Brutálisan elvertek egy férfit egy munkásszállón

ököl illusztráció
ököl illusztráció
Vágólapra másolva!
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki rátámadt a lakótársára egy munkásszállón.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint nyáron két férfi között hangos veszekedés alakult ki egy munkásszállón lévő szobában, ahol együtt laktak. A vita hevében az egyik rátámadt a másikra.

Ököllel és egy seprű nyelével többször arcon ütötte.

Az áldozatnak szilánkosra tört az arccsontja és a járomcsontja is, melyek ugyan 8 napon belül gyógyulnak, mégis súlyos sérülésnek számítanak.

illusztráció Forrás: pixabay.com

Ezen felül a támadó 168 335 forint kárt okozott a munkásszálló felszerelésének megrongálásával.

A támadás mellett ugyanis több mindenben kárt tett. Levette a fürdőszoba ajtaját, amit aztán a folyosóra dobott, aztán kitörte a szoba ablakát, behorpasztotta és letépte a hűtőszekrény ajtaját, letépte a zuhanykabin ajtaját és végül elgörbítette a ruhásszekrényben lévő ruhaakasztó rúdját.

Súlyos testi sértéssel és kisebb kárt okozó rongálással vádolják,

amiért 4 évre is börtönbe kerülhet, ha a Győri Járásbíróságon bűnösnek találják.