Súlyosabb büntetést kaphat az M. Richárdot átverő férfi

Budapest, 2020. szeptember 30. Varga Bea bírót hallgatja az elsőrendű vádlott M. Richárd az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2020. szeptember 30-án. A bíróság négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
M. Richárd 2017-ben okozott halálos balesetet a Dózsa György úton, miután a luxusautójával a megengedettnél jóval gyorsabban hajtott. A baleset után egy férfi azt hazudta neki, hogy összesen 1.200.000 forintért visszaszerzi a jogosítványát, és a kapcsolatai révén elintézi, hogy kedvezően alakuljon az ellene indított eljárás.
Vágólapra másolva!

A 35 éves, csömöri férfi 2017-ben, a Dózsa György úti gázolóként ismertté vált M. Richárddal elhitette egy közvetítőn keresztül, hogy

a kapcsolataival vissza tudja szerezni a bevont jogosítványát, valamint kedvezően befolyásolja az ellene halálos közúti baleset gondatlan okozása matt indított eljárást.

Ezért cserébe 600 ezer - 600 ezer forintot kért. M. Richárd összesen 900 ezer forintot fizetett neki, amit a csaló magára költött.

M. Richárd a bíróságon 2020-ban. Forrás: MTI/Mónus Márton

A bíróság a gázolót becsapó férfit augusztusban befolyással üzérkedés miatt 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre és 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte első fokon. Az ügyészség súlyosításért, végrehajtandó börtönbüntetésért fellebbezett, a férfi és a védője pedig enyhítésért, valamint felmentésért. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárást lefolytató Fővárosi Ítélőtáblához indítványt nyújtott be, amelyben az ügyészi fellebbezést fenntartva, kezdeményezte az elsőfokon kiszabott pénzbüntetés súlyosítását is - írja a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség Origónak küldött közleményében.

Ketten haltak meg a balesetben

Ahogy azt korábban megírtuk, M. Richárd 2017-ben a luxusautójával hajtott a Dózsa György úton a Kassák Lajos utca felé.

A megengedett 50 km/óra helyett 135-140 km/órával száguldott.

A szemből érkező 47 éves N. József szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott elé, nem adott neki elsőbbséget.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A balesetben mindkét autó felsodródott a járdára, egy buszmegállóba csapódtak.

N. József kocsijában mindkét utas meghalt, a buszmegállóban várakozók közül pedig többen megsérültek.

2021-ben a bíróság jogerősen 3 és fél év börtönbüntetésre ítélte M. Richárdot, aki idén májusban meghalt, miután sztrókot kapott a börtönben.