Újlengyelben is megjelent a rejtélyes baloldali háromszög

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Bajnai beiktatása, beiktatás, 2009
Budapest, 2009. április 14. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök (b) gratulál Bajnai Gordon miniszterelnöknek, miután megszavazta a bizalmatlansági indítványt és Bajnai Gordont miniszterelnökké választotta a parlament. A döntést 204 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 8 tartózkodással hozták meg. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Akárcsak a zempléni Szegiben, a magyar adóparadicsomként elhíresült Újlengyelben is feltűnik a Demokratikus Koalíció mellett a Bajnai Gordon-féle DatAdat és a Gyurcsányékhoz köthető Ezalényeg nevű álhírportál. A baloldali hálózat itteni kulcsfigurája feltehetően Bajnai egykori titkosszolgálati miniszterének, Ficsor Ádámnak az embere lehet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet azt követően kezdett kutakodni a baloldal kampánya körül felbukkanó vállalkozások után, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy háromszáz lelket számláló borsodi településen, Szegiben találtak rá a DatAdat Professional Kft. könyvelésére.

Mint köztudott,

lényegében ez a Bajnai Gordon volt kormányfő, illetve egykori titokminisztere, Ficsor Ádám érdekeltségébe tartozó cégcsoport bonyolította a baloldal választási kampányát.

A szivárványkoalíció pártjainak korábbi kormányfőjelöltje, Márki-Zay Péter tájékoztatásából pedig már azt is mindenki tudhatja, hogy a DatAdathoz is áramlott abból a közel kétmilliárd forintnyi Amerikából érkező pénzből, amelynek útját Korányi Dávid, Karácsony Gergely jelenlegi tanácsadója egyengette.

Szegiről azóta a Magyar Nemzet kiderítette, hogy nem csupán a DatAdat kötődik a településhez – a cég könyvelését végző Tóth Józsefné révén –, de itt működik az a társaság is, amely a DK európai parlamenti politikusainak a kifizetőhelye. A jelek szerint bizalmi helyzetben lévő Tóth Józsefné könyvel a DK-közeli álhíroldalt, az Ezalényeget kiadó Oraculum 2020 Kft.-nek is.

A Magyar Nemzet most Szegi mellett egy másik magyar kistelepülést, a korábban adóparadicsomnak számító Újlengyelt vette górcső alá, hiszen itt is kéz a kézben jelent meg a Demokratikus Koalíció, a Bajnai Gordon-féle DatAdat-cégcsoport és a DK-közeli Ezalényeg álhírportál.

De nézzük a részleteket!

A furcsa baloldali háromszög kulcsfigurája Újlengyelben egy bizonyos Suga Gábor Patrik. Ennek a miskolci férfinak az érdekeltsége volt a ma már felszámolás alatt álló Marketing and Analytics Kft. és SGP Analytics Kft., amelyekkel korábban összesen több mint 160 millió forint értékben szerződött a DK frakciója közösségimédia-tanácsadásra. Suga Gábor Patrik azonban feltűnik egy másik cég, a Bajnaiékhoz köthető Smart Data Solutions Kft. körül is. Ez a társaság ma már a miskolci férfi tulajdonában van, de korábban a DatAdat-cégcsoportban Bajnai Gordonnal közösen érdekelt egykori titokminiszteré, Ficsor Ádámé volt. Ráadásul a Smart Data Solutions Kft. ugyanarra az újlengyeli címre van bejegyezve, mint a két, korábban a DK-val szerződő tanácsadó cég.

A Magyar Nemzet korábban közölte, hogy a Smart Data Solutions egy a Facebookon terjesztett személyiségteszt segítségével választók profilozását végezhette el. Az ilyen tesztek által felvázolt pszichológiai profilok és közösségi médiás adathalmazok összevetéséből következtetéseket lehet levonni a felhasználókról, ezek alapján pedig pontosabban lehet személyre szabni a hirdetéseket. A Smart Data Solutions tesztjének kitöltésekor kifejezetten feltételként szabták meg, hogy a felhasználó a Facebook-profiljával jelentkezzen be, ami által a publikus adatai megadása mellett a kedveléseit is meg kellett osztania.

Hasonló módszerről beszélt a választók profilozása kapcsán egy márciusban kiszivárgott hangfelvételen Patrick Frank, a DatAdat osztrák leányvállalatának tájékoztatási igazgatója is, amikor úgy fogalmazott:

És most vissza Újlengyelbe! Ugyanis nemcsak a Smart Data Solutions kapcsolódik a magyar adóparadicsomhoz és Suga Gábor Patrikhoz, de megjelent itt egy újabb baloldali szereplő, a DK-közeli Ezalényeg nevű álhírportál is. Ennek domainjét egy olyan cég, nevezetesen a Ruffnet Zrt. regisztrálta, amelynek székhelye szintén ugyanazon az újlengyeli címen van, amire a Smart Data Solutions Kft.-t, az SGP Analytics Kft.-t és korábban a Marketing and Analytics Kft.-t is bejelentették.

Érdemes kitérni Suga Gábor Patrikra is. A cégekről fellelhető adatok szerint

a férfi a baloldali extitokminiszter, Ficsor Ádám bizalmasa lehet.

Amellett ugyanis, hogy átvette Ficsor volt cégét, a Smart Data Solutions Kft.-t, Sugának több közös érdekeltsége is van egy Sipos Dávid nevű személlyel, akinek édesanyja, Ficsor Ilona feltehetően a volt miniszter rokona. Mindezt alátámasztja az is, hogy Sipos Dávid korábban társtulajdonosa volt a Smart Data Solutions Kft.-nek és a DatAdat Professional Kft.-nek is. Utóbbi a DatAdat-csoport központi vállalkozása.

Szigetvári Viktor könyvelővel segített Gulyás Mártonnak

Gulyás Márton radikális baloldali aktivista szerda este a műsora közösségi oldalán vallotta be, hogy az általa ügyvezetett Partizán Alapítvány, illetve az MFG Kft. könyvelését is Tóth Józsefné látja el. Szerinte a könyvelő „törvényes szolgáltatást biztosít, amivel a nonprofit szervezet, illetve a cég a törvények által támasztott jogi és pénzügyi követelményeknek felel meg”.

Gulyás a posztjában felelevenítette, hogy miként került kapcsolatba a könyvelővel. Szó szerint ezt írta: „amikor 2017-ben a Sándor-palota megdobálása miatt előállítottak és gyorsított eljárásrendben elítéltek, a tárgyalásomon – akkor még aktív politikusként – Szigetvári Viktor is jelen volt. Nem benézett, végigülte. A tárgyalás végén annyit jelzett: ha azt érzem, tud segíteni, keressem bizalommal.

Amikor sokadjára nem sikerült a könyvelőkérdésben megoldást találnom, felhívtam Szigetvárit és kértem a segítségét: tud-e olyan könyvelőt ajánlani, aki vállalna egy ilyen ügyfelet? Így kerültünk el Tóth Józsefnéhez, aki azóta is a könyvelőnk.”