A TASZ és a Helsinki Bizottság is rátelepedett a tüntetésekre

tanártüntetés, tüntetés, tanár, 2022.10.14., Fekete-Győr András
Vágólapra másolva!
A Tűzfalcsoport legutóbb arról számolt be, hogy Molnár Áron nem véletlenül próbálja meglovagolni a baloldali tüntetések hullámait. A Tűzfalcsoport emlékeztetett: legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy olcsó ruhákra rányomtatja baloldali tüntetések szimbólumait, amit aztán túlárazva értekesít a követőinek. NoÁr állítása szerint több milliós bevétele van az adományokból, és a Tűzfalcsoport megnézte, hogy ebből mi igaz, valamint annak is utána jártak, hogy mi köze van a TASZ-nak és a Helsinki Bizottságnak a pedagógustüntetésekhez.
Vágólapra másolva!

A Tűzfalcsoport legújabb írásában az olvasható, hogy azzal természetesen egyetértenek, hogy szükség van a pedagógusok bérfejlesztésére, anyagi megbecsülésükre. Mivel ezt a kormány is így látja, 2022. október 13-án a Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter be is jelentett egy eddig példátlan mértékű fizetésemelést:

ha sikerült megállapodni az Európai Unióval, akkor 2023-ban 20,8 százalékkal, 2024-ben (a jelenlegi bérekhez képest) 25 százalékkal, 2025-ben pedig további 29-30 százalékkal emelik majd a pedagógusok bérét.

Hozzáteszik:

Hozzáfűzik:

A TASZ és a Helsinki Bizottság újra színre lép

A Tűzfalcsoport hangsúlyozza, hogy mint ahogyan az várható volt – hiszen nem először fordul elő ilyesmi 2010 óta – a Soros-szervezetek rárepültek egy ellenzéki tüntetésre, ezúttal a pedagógus bérek és elbocsátások kapcsán. A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátott tanárokat a Magyar Helsinki Bizottság fogja képviselni a munkaügyi bíróságon.

– indokolta kiállását Palya Tamás, az egyik elbocsátott tanár. A kormány vállalása alapján a béremelés fokozatosan, de meg fog valósulni. Viszont a többi követelés többsége egyszerűen elfogadhatatlan. A Tűzfalcsoport szerint

a közoktatási intézményeket folyamatosan újítja fel a kormány, szinte minden héten lehet hallani legalább egy átadott új vagy felújított épületről.

– emlékeztet a portál.

Fekete-Győr András is részt vett a tanártüntetésen. Fotó: Polyák Attila - Origo

Hozzáteszik:

A portál leszögezi: korábban is láttunk már baloldali kísérleteket arra, hogy a tanárok ügyében feszültséget szítva tüntetéseket kezdjenek – elég csak a Pukli István féle Tanítanék kezdeményezésre gondolni. Most sincs ez másképp, hiszen

már 2022 elejétől kezdve megy a hangulatkeltés, akkor még abban a reményben, hogy kormányváltáshoz vezethet. Nem sikerült, de a hatalmas bukta után feszültségkiadásként ismét elővették a tanárok ügyét.

A tüntetéseken a teljes baloldali politikai skála megtalálható, az ellenzéki politikusok úgy repültek rá a lehetőségre, mint „gyöngytyúk a takonyra".

Természetesen ismét csatlakoztak hozzájuk a Soros-hálózat aktivistái is.

A Magyar Helsinki Bizottság már 2022. március 16-án felajánlotta jogi segítségét a tanároknak. A pedagógusok sztrájkjának témájában természetesen a Soros-hálózat más tagjai is meglátták a lehetőséget. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) a 444.hu nevű Soros-blogon vezetett rovatukban közölt cikkeket arról, hogy miért sztrájkolnak a tanárok, és hogy a diákok hogyan tüntethetnek. Ez utóbbiban azt írják, hogy nem lehet kötelezni a diákokat arra, hogy tüntetésen vegyenek részt,

mégis lehet hallani olyan esetekről, hogy a tanárok megjegyzik, kik azok, akik nem akarnak velük demonstrálni. Ilyenkor vajon kinek az oldalára áll a TASZ?

Az a TASZ, amely nem mellesleg 2022 júliusában még arról értekezett, hogy ki védi meg a gyermekeket „a politikai kampánycélú felhasználás" ellen. Aggódtak a gyermekek jogáért, mert Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Honvéd Középiskolába látogatott, és közös fényképet készített a kollégium étkezőjében az ott étkező diákokkal, amit "Legénységi kantin" jelzővel közzé is tett a Facebook-oldalán.

És akkor most mit tesznek, mikor a tanárok alsó tagozatos kisgyerekeket cipelnek ki magukkal tüntetni, táblákat adva a kezükbe? Semmit. Tapsolnak hozzá

– hívja fel a figyelmet a Tűzfalcsoport.