Rétvári Bence: Magyarország közbiztonságát a szankciók és az EU migrációs politikája veszélyeztetik

Rétvári Bence magyar jogász, politikus, országgyűlési képviselő, 2014-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese, interjú, 2021.12.08.
Rétvári Bence magyar jogász, politikus, országgyűlési képviselő
Vágólapra másolva!
Ezt mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség szombati, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából megtartott budapesti ünnepségén.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence kijelentette, az Oroszország elleni szankciók veszélyt jelentenek arra a plusz egymillió munkahelyre, amely az elmúlt évtizedben Magyarországon létrejött, az EU migrációs politikája pedig a migránsok beáramlását, az ezzel kapcsolatos bűncselekmények elszaporodását eredményezi.

- tette hozzá.

A politikus idézte az egyik francia intézet nemzetközi felmérését, amelyben az áll, hogy a magyaroknak csupán 4 százaléka nem érzi biztonságban magát, miközben az Egyesült Államokban ez az arány 31 százalék, Németországban 15 százalék, Franciaországban 34 százalék, Svédországban pedig 60 százalék. Ezzel kapcsolatban kiemelte, Magyarország a kiváló közbiztonságát a polgárőrök és rendőrök munkáján túl a szigorú büntető jogszabályoknak, továbbá a kormány migrációs politikájának és a plusz egymillió munkahelynek köszönheti.

- magyarázta.

Rétvári Bence magyar jogász, politikus, országgyűlési képviselő Fotó: Polyák Attila - Origo

A migrációs nyomás egyre erősödik a déli határon. Miközben 2020-ban 46 ezer határsértővel ellen kellett intézkedni, tavaly 123 ezerrel, az idén pedig már több mint 200 ezerrel szemben. A 2015-ös migrációs csúcs idején 1144 embercsempész ellen indult eljárás, az idén már eddig 1467-el szemben - sorolta. Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a biztonságnak ára van.

Magyarország már 600 milliárd forintot költött az Európai Unió külső határának a védelmére, és ennek az összegnek a 2 százalékát sem fizette ki az EU.

Ez azt jelenti, hogy az EU tartozik Magyarországnak, amely azt szeretné, hogy a határvédelem költségeinek legalább a felét az unió állja - mondta. Az ünnepség kitüntetések és elismerések átadásával zárult.