Elképesztő dologgal mentegetőzött egy férfi, aki karácsony előtt halálra szúrta lakótársát

Vágólapra másolva!
A budapesti rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki tavaly rátámadt egy késsel alvó ismerősére.
Vágólapra másolva!

2021. december 23-án éjfél után nemsokkal megkéseltek egy férfit egy 17. kerületi, használaton kívüli bakterházban. Mint kiderült, eleinte egy férfi és egy nő élt ott, aztán még egy férfi odaköltözött melléjük. Aznap a két férfi részegen összeveszett, majd a szobájukba mentek lefeküdni. Néhány óra múlva a 41 éves K. Zoltán

átment a másik szobában alvó férfihoz és egyszerűen mellkason szúrta.

A segélykiáltásokra felébredt a férfi párja, aki kirohant az épületből, és rendőrt hívott. A helyszínen elfogták a késelőt. Eközben áldozata az orvosi ellátás ellenére belehalt az életveszélyes sérüléseibe.

Forrás: Police.hu

A budapesti rendőrök a késelőt gyilkosság miatt hallgatták ki, A férfi ugyan nem tagadta, hogy mti tett, de

azt állította, hogy képszakadása volt, és semmire nem emlékszik az egészből.

A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyben, aminek az iratait vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek - írja a Police.hu.