Gyurcsányné hazugsága: Brüsszelben a magyarok pénze ellen küzd, itthon tüntetni hívja az embereket

Vágólapra másolva!
Miközben Gyurcsányné évek óta azért harcol Brüsszelben, hogy a magyarok egy fillér EU-s pénzt se kapjanak, addig kétszínű módon tüntetésre hívott mindenkit október 23-án, azt hazudva, hogy a tanárokért teszi. Ha mindez nem volna elég, ez éppen azon a napon történt, amikor 16-ik évfordulója volt a véres, gyurcsányi rendőrterrornak. Gyurcsányék viselkedése bizonyítja, hogy azt akarják, hogy az EU-s pénzek visszatartásával Magyarországon tüntetések és káosz legyen. A tervük most sem jön be.
Vágólapra másolva!

A pedagógusoknak járó pénz ellen harcol, itthon tüntetni hívja az embereket Gyurcsány Ferenc felesége

Mára a napnál is világosabb lett, hogy Gyurcsányné európai parlamenti képviselőként azért harcol, hogy Magyarországon káosz legyen. Évek óta azért lobbizik Brüsszelben, hogy egy fillér uniós forrást se kapjunk. Ezzel visszatartják a tanárok pénzét is, mert ezzel lehetne megvalósítani a béremeléseket.

Gyurcsányné évek óta akadályozni próbálja az országunknak járó források folyósítását Forrás: MTI/Kovács Anikó

A Gyurcsány házaspár és a pártjuk, a DK azt szeretné elérni, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó forrásokat, hogy káoszt előidézve újra a hatalom közelébe kerüljenek.

Tegyük hozzá azt is, hogy nemrég a kormány átfogó pedagógus-béremelést jelentett be, tehát semmi sem indokolja a tüntetést.

Gyurcsányné már EP-képviselővé választása előtt tett nyilatkozatai is egy jól kiforrott terv részeként értelmezhetők. Miután EP-képviselővé választották, az

Európai Parlament baloldali szárnyának segítségével különböző, nevetséges indokokkal próbálják elérni azt, hogy visszatartsák a Magyarországnak járó forrásokat.

Ezek a források járnak Magyarországnak, mert országunk befizet a közös uniós kasszába.

A szóban forgó pénzeket pedagógus-béremelésre, és hosszabb távon más fontosabb fejlesztések megvalósításához is felhasználhatjuk, például: kórházfelújítások, a közutak karbantartása, vasútfejlesztés, az energetikai szektor fejlesztés és egyéb további dolgokra.

Így harcolt az évek folyamán Magyarország ellen

Az Origo most bemutatja, hogy az évek folyamán Gyurcsányné hogyan harcolt a Magyarországnak járó források folyósításának az akadályozásáért.

Az Európai Parlamentben nevetséges és hazug indokokkal támadja a kormányt és Magyarországot Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kezdetben még EP-képviselővé választása előtt azt mondta:

Gyurcsányné az Európai Parlamentben 2019-ben a következőket mondta:

2020 májusában, Gyurcsányné a következőket mondta:


Majd pedig 2021 februárjában a bukott miniszterelnök felesége a következőkről értekezett:


2021 júliusában Gyurcsányné kijelentette:


2021 decemberében pedig azt mondta:

Gyurcsányné még Olaf Scholznál is lobbizott Magyarország ellen Forrás: Facebook

Idén júliusban Gyurcsány Ferenc felesége levelet küldött az Európai Parlamentnek, amelyben hamis állításokat és rágalmakat fogalmaz meg. A levelében azt követeli, hogy továbbra se kapjuk meg a nekünk járó forrásokat és fejlesztési pénzeket.

Mint látható, minden lehetséges módon próbálja akadályozni azt, hogy megszülessen a megállapodás Magyarország és az Európai Bizottság között.

A kormány a nyáron bejelentette az oktatásban dolgozók bérének emelését - a diplomás átlagbér 80 százalékához kívánja igazítani azt –, azonban ennek finanszírozása EU-s források nélkül nem megvalósítható.

A Magyarország elleni támadással ezután sem állt le Gyurcsány felesége, hanem október 21-én újabb fejleményekről számolt be az országunk elleni harcban.


– jelentette ki október 21-én videójában Gyurcsány Ferenc felesége.

Továbbá közölte, hogy huszonöt európai ország nagykövetségének vezetőivel egyeztetett a jogállamisági eljárásról és az uniós pénzekről.

Elmondta, hogy a találkozón világossá tette, hogy "minden egyes eurócentet" a magyar civil szervezeteknek, kisvállalkozásoknak és önkormányzatoknak kell megkapniuk. Az uniós pénzeket nem szabad többé arra a "korrupt rendszerre" bízni, ami az elmúlt 12 évben azoknak a "jelentős részét ellopja".

Minden alkalmat megragad, hogy Magyarországot támadhassa Forrás: /Facebook

- fogalmazott.

A Fidesz szerint Gyurcsányné gyakorlatilag bevallotta, hogy már nemcsak a színfalak mögött áskálódik Magyarország ellen, hanem nyíltan roadshow-zik azért, hogy hazánk ne kapja meg az uniós forrásokat és ismét ők kerülhessenek hatalomra.


Mindezek után brutális kétszínűségre utal az, hogy a tanárokra hivatkozva hívta Gyurcsányné tüntetni az embereket, miközben azért küzd, hogy ne kapják meg a pénzüket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!