Jogerősen elítélt bűnözőt, Czeglédy Csabát védi a Soros-blog propagandistája

Czeglédy Csaba
Fegyőrök kísérik Czeglédy Csabát a Szegedi Járásbíróságon 2017. december 13-án. A nyomozási bíró három hónappal meghosszabbította a bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsított férfi előzetes letartóztatását.
Vágólapra másolva!
Szánalmas és meglehetősen zavaros írásban próbálja védeni Gyurcsány Ferenc, jogerősen elítélt bűnöző ügyvédjét, Czeglédy Csabát a Soros-blog egyik propagandistája (természetesen azt szinte említenünk is felesleges, hogy a 444 "cikke" tele van hazugságokkal). Az írás érdekessége, hogy a cikk "szerzőjének" a nagyapja a Kádár-rendszerben a Népszabadság örökös főszerkesztője volt, míg az apja 2010 után buktatta volna meg az Orbán-kormányt. A Soros-blog propagandistájának a cikkét az egyre nagyobb bajban lévő Czeglédy diktálhatta tollba. 
Vágólapra másolva!

Egy meglehetősen zavaros írást jelentetett meg Soros György blogja, a 444, amiben a védelmükbe vették Gyurcsány Ferenc jogerősen elítélt ügyvédjét, Czeglédy Csabát. Korábban részletesen bemutattuk, Czeglédy miképp sodródott a bűnözés világába, milyen bűncselekményeket követhetett el, és az elsíbolt pénzek hova vándorolhattak.

Soros blogjának a mostani cikkében mindent megpróbáltak elkövetni, hogy ne a jogerősen elítélt Czeglédy viselt dolgairól, hanem azokat leleplezni kívánókról írjanak, és támadják teljesen valótlan dolgokkal. Azonban nem kell meglepődni azon, hogy a Soros-blog mindenáron Czeglédyt akarja védeni, mivel a mostani cikk írója az a Rényi Pál Dániel, akinek a felmenői ezer szálon kötődnek a korábbi kommunista elithez, és azoknak a mostani képviselőihez. De ki is valójában ez az ember?

Gyurcsány jogerősen elítélt ügyvédjét, Czeglédy Csabát mosdatja a Soros-blog Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Kommunisták

Rényi Pál Dániel annak a Rényi-klánnak a leszármazottja, akik a kommunista diktatúra időszakában kulcsszerepet töltöttek be a pártállami rendszer propagandájában. Rényi dédapja, Rényi Ervin a szovjet irodalom és propaganda fordítója volt, olyan anyagoké, mint Mihajlov A Szovjetunió című munkája és hasonló népművelő, kommunista műveké. Fordításait Rákosiék alatt a Szikra Kiadó jelentette meg [van, amit újra kiadott], az a kommunista vállalat, ahol fia, Rényi Péter dolgozott - írta a klánról korábban a Pesti Srácok.

Rényi Ervin fia, Rényi Péter 1920-ban született. A második világháború után gyorsan felemelkedett Rákosiék alatt. A nyomdász végzettségű káder a Párttörténeti Közleményekben megjelent tanulmány szerint 1946 őszétől dolgozott a Szikra Kiadónál. 1948-ban került át „mint nyomdai összekötő" „az MDP propagandaosztálynak állományába". Ott a bolsevik párt Központi Agitációs Osztályának a munkatársa lett. Később, 1954-től a rettegett Szabad Nép titkárságvezetője volt, hogy a forradalom után komolyabb ismertséget jelentő pozícióba kerüljön: a Népszabadsággá átnevezett pártlap „örökös főszerkesztő-helyettese" lett.

Rényi Péter a maga eszközeivel részt vett az ötvenhatot követő megtorlásban, több kemény, sötét cikket írt.

Természetesen könnyedén, sértetlenül túlélte a rendszerváltozást, 1988-ban nyugdíjazták, majd újonnan alakított kiadóknak dolgozott.

Rényi Péter, a Soros-blog újságírójának a nagyapja a Kádár-rendszer egyik legmegbízhatóbb embere volt Forrás: Origo

Olcsón megúszták a tőzsdebotrányt

Rényi Péter egyik fia, Rényi Gábor is annak köszönhette befolyását, hogy felmenői befolyásos tagjai voltak a kommunista elitnek.

Rényi Gábor nyilván az apja kapcsolatrendszerének is köszönhetően lett az első 1950 után alapított magyar részvénytársaság vezetője a nyolcvanas években, de azért természetesen az állambiztonsági háttér is kellett ahhoz, hogy elvégezhesse a munkát.

A Novotrade és Rényi történetét Borvendég Zsuzsanna kutatásaiból és könyvéből, Az impexek korából ismerjük; tény, hogy a cég hihetetlen iramban száguldott felfelé, és első kelet-európai vállalatként megjelent a bécsi értéktőzsdén. Ott persze rögtön belekeveredtek egy botrányba, és övék lett az első tőzsdebotrány a bécsi parketten.

Rényiék végül hat hónap felfüggesztett fogházi elzárást és csekély pénzbüntetést kaptak.

Ugyanakkor – és ez a lényeg – mentesítették őket a büntetett előélet jogi következményei alól. Az is sokatmondó, hogy Rényi Gábort első fokon még felbujtóként, másodfokon már csak bűnsegédként nevesítették.

Rényi Gábor, a Soros-blog újságírójának a nagybátyja Bécsben keveredett tőzsdebotrányba Forrás: Origo

Ezer szálon kötődnek a pártállami emberekhez

Rényi Péter másik fia, Rényi Gábor öccse, Rényi András is ismert közéleti személy. Befolyásos baloldali művészettörténész, esztéta, aki politikai szempontból a Fidesz első kétharmados győzelme után lépett ki igazán a fényre.

Szervezője volt a mára már régen kipukkadt, egykor nagyon megfuttatott, „Egymillióan a magyar sajtószabadságért" nevű csoportnak, azaz a Millának, amely az Orbán-kormány megbuktatására jött létre.

Az ő fia Rényi Pál Dániel, a Soros-blog újságírója.

Rényi Pál Dániel, a Soros-blog propagandistája gyakran kap kitüntetést a gazdáitól Forrás: Origo

Természetesen Rényi Pál Dániel mostanra az összes baloldalhoz köthető sajtódíjat megkapta. 2011-ben Bécsben Sajtószabadság-díjat kapott a Riporterek Határok Nélkül (Soros György által támogatott szervezet) nemzetközi újságíró-szervezet ausztriai tagozatától. 2013-ban Bossányi Katalin-díjat kapott publicisztika kategóriában. 2014. március 30-án Joseph Pulitzer-emlékdíjat kapott. Mindezekből világosan látszik, hogy Rényi ezer szállal kötődik a Gyurcsány-Dobrev-klán háttérvilágához.

A Soros-blog propagandistája a Czeglédyt védő cikkéhez az utasításításait minden bizonnyal tőlük kaphatta.

Egyre nagyobb bajban van Czeglédy

Czeglédy nemhiába nyúl ilyen eszközökhöz, mivel egyre nagyobb bajban van. November 8-án és 9-én az egyik koronatanú meghallgatásával folytatódik a hatmilliárd forintot meghaladó költségvetési csalással és gazdasági csalással vádolt egykori szocialista, ma már DK-s szombathelyi politikus, Gyurcsány ügyvédje, Czeglédy Csaba és húsz társa büntetőpere a Kecskeméti Törvényszéken. Korábban Czeglédy közel másfél évet töltött előzetes letartóztatásban. Az ügy azért is húzódik 2017 óta, mert a korábban jogerősen elítélt bűnöző, a baloldal táskás emberének tartott Czeglédy Csaba az országgyűlési és európai parlamenti választásokon való indulása miatt mentelmi jogot szerzett, így pedig az eljárást fel kellett függeszteni.