Megdöbbentő felvétel került elő a budai késelő iskolásról - videó

I. kerületi diákkéselés
Vágólapra másolva!
Az I. Kerületi Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumban hétfőn, két óra közti szünetben a 11. osztályos Bertold odalépett az egyik teremben ülő S. Samuhoz, majd nyakon szúrta.
Vágólapra másolva!

A TV2 Tények információi szerint

a támadót mentális problémái miatt bánthatták, ami miatt bosszút akart állni. Korábban már előfordult, hogy azzal fenyegetőzött, valakit meg fog ölni.

Forrás: tenyek.hu

Most pedig egy felkavaró felvétel jutott a Tények birtokába, mely egy, az iskolatársak által létrehozott csoportban keringett a késelőről.

A megkéselt fiút életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba, a támadót letartóztatták.

A táskáját átvizsgálták, ollót és kalapácsot is találtak benne. A fiú jelenleg is őrizetben van, gyilkossági kísérlet miatt eljárást indítottak ellene - írja a Tények.