Márki-Zay Péter elismerte, hogy amerikai pénzből finanszírozzák a tüntetéseket - videó

tüntetés, 2022.09.02., tanár, pedagógus, diák, oktatás, Szent István tér, Bazilika, Belügyminisztérium, Fővám tér, Budapest, Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter a korábbi tagadása után most élő adásban vallotta be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy amerikai pénzből (is) finanszírozzák a fővárosi tanártüntetéseket. A tanárok fejenként 1-1 millió forintot kaphattak az amerikai pénzből, de azt – állításuk alapján – átutalták a megmozdulásukat finanszírozó sztrájkalapnak. Tehát amerikai pénzből (is) tüntettek a tanárok, ami Márki-Zay mozgalmán keresztül érkezett Magyarországra. A baloldali politikus a műsor egy másik részében a fideszes szavazókat sértegette, azt állítva róluk, hogy „kevéssé tájékozottak".
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo már számos alkalommal beszámolt, az Action for Democracy amerikai alapítvány 1,86 milliárd forintnyi dollárral támogatta Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma (MMM) nevű egyesületén keresztül a baloldal országgyűlési választási kampányát.

Márki-Zay Péter az egyik budapesti tanártüntetésen Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Action for Democracy vezetője Karácsony Gergely főpolgármester városdiplomáciai főtanácsadója, Korányi Dávid, aki 2010 előtt Bajnai Gordon akkor miniszterelnök államtitkára volt. Felmerült annak a gyanúja is, hogy az amerikai alapítvány pénzelte Karácsony 99 Mozgalmát, mivel az Action for Democracy honlapján megjelent a mozgalom a támogatott szervezetek között, de ők ezt tagadták, dacára annak, hogy a logójuk hónapokon át szerepelt a honlapjukon. Márki-Zay szerint Karácsony 500 milliót költött a saját „előválasztási" kampányára, de az még mindig nem világos, hogy milyen pénzből.

Kedd este az Egyenes Beszédben a műsorvezető arról beszélt, hogy

az elbocsátott tanároknak Márki-Zay mozgalma felajánlott fejenként 1-1 millió forintot, ezzel összefüggésben Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár pedig arról beszélt, hogy amerikai pénzből tüntetnek.

A Mandiner a Klebelsberg Központra hivatkozva írta meg az elbocsátások okát: „A Belügyminisztérium kezdetektől fogva nyilvánvalóvá tette, hogy miközben minden munkavállalónak joga van a jogszerű sztrájkban való részvételhez, a törvénytelen munkabeszüntetés nem támogatható. Minden olyan munkavállaló, aki korábban törvénytelen munkabeszüntetésben vett részt, írásbeli figyelmeztetést kapott. Azok esetében, akik jogszerűtlen cselekedetüket ennek ellenére azóta többször megismételték, a munkáltató élt a rendkívüli felmentés jogával."

A műsorvezető a baloldali politikustól azt kérdezte, hogy a felajánlott összeg amerikai pénzből van-e?

Márki-Zay azt felelte, hogy Hoppál Péter az ő felajánlására gondolhatott, amiben van amerikai pénz.

A műsorvezető úgy reagált erre, „voltak olyan hírek, hogy a pedagógusok visszautasították a pénzt", a baloldali politikus magyarázkodásképpen hozzáfűzte:

nem visszautasították, hanem azt mondták, hogy adják a pénzt a sztrájkalapnak – amiből a tanártüntetéseket finanszírozzák –, vagy az iskolaalapítványnak.

Majd arról beszélt, hogy

„nagyon szeretne még" amerikai pénzeket kapni, de június óta nem kapott, viszont reméli, hogy fog.

Az amerikai pénzek kapcsán rendőrségi nyomozás indult, és úgy tudni, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága titkosszolgálati vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Később a baloldali politikus a fideszes szavazókat kezdte el sértegetni, azt állítva, hogy ők „kevéssé tájékozottak".

Márki-Zay ATV-s szereplése alább hallgatható meg teljes egészében.