Ahogy azt már korábban is írtuk, a 27 éves darabolós gyilkos Bécsben ismerkedett meg az áldozatával. A tunéziai férfi segített neki, amikor nehéz volt az élete. Otthont, pénzt adott neki és drogot is kapott tőle. Ugyanakkor a nőnek nem csak vele volt kapcsolata. Se veled, se nélküled viszonyban volt egy szintén Bécsben élő, magyar férfival. A nő vallomása szerint áldozata többször erőszakosan viselkedett, ami miatt ő végleg szakítani akart vele, a férfi ismerőseitől pedig félt, ezért úgy döntött, hogy inkább megöli.
A gyilkosság reggelén, egy szórakozóhelyen töltött este után, lefekvéshez készülődtek. Pár órával korábban mindketten kábítószert fogyasztottak. A férfi szeretkezni akart, amit a nő elutasított. Ettől a férfi dühbe gurult és fenyegetni kezdte a párját,
aki kést ragadott és először nyakon döfte, majd ott szúrta meg, ahol érte.
Az áldozat a támadás után gyorsan meghalt, a nő pedig elvitte az összes pénzét. A holttestet másnap egy késsel és egy kalapáccsal feldarabolta és az édesanyja jászladányi otthonába vitte. Egy nappal később a nő és az anyja
közösen rejtette el a testrészeket, amire a biztonság kedvéért még sósavat is öntöttek.
Kamaszok vették észre a furcsa zsákokat a szászbereki öntözőcsatorna átereszében. Ők szóltak a rendőröknek, így került elő a feldarabolt holttest.
A Szolnoki Törvényszék a nőt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélte első fokon, ami ellene a vádlott és a védője fellebbezett. A főügyészség mai közleményében "megfelelő mértékűnek" tartotta ezt a büntetést. Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán döntenek majd.