A magyarok döntő többsége a háborút és az elhibázott szankciókat okolja az áremelkedésért

olajembargó illusztráció, Olaj, olajembargó, ipar, olajfinomítás, olaj- és gázfinomító, csővezeték, olajtartály
sunset at crude oil refinery with pipeline network
Vágólapra másolva!
A Real-PR 93. kutatása azt mutatja: minden második magyar szerint csökkenne az infláció, ha véget érne a háború. A Budapest–vidék különbség ebben a témában nem mutatkozik meg számottevően, a pártválasztás azonban szoros összefüggésben van a véleményekkel - ismertette a kutatás eredményeit a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A magyarok döntő többsége, azaz 56 százaléka egyetért a kormány álláspontjával, miszerint a háború befejeződésének egyenes következménye lenne az infláció mérséklődése, tehát elsősorban az orosz–ukrán háborús konfliktust és az ennek következtében hozott brüsszeli szankciókat okolják az áremelkedésekért – derül ki a Real-PR 93. legfrissebb kutatásából.

Forrás: Magyar Nemzet

Az adatok alapján a lakosság 12 százaléka nagymértékű csökkenésre számít az inflációt illetően, ha véget ér a háború. Az ellenvélemények aránya ehhez hasonló, 13 százalék vélekedik úgy, hogy a háború alakulásától függetlenül tovább növekszik az infláció.

A választópolgárok 24 százaléka szerint a jelenlegi szinten maradna az infláció mértéke akkor is, ha véget érnének a harcok a szomszédos országban, a megkérdezettek hét százaléka pedig nem tudott véleményt formálni a témában.

A kérdés eredményei függetlenek a választási aktivitástól, egy országgyűlési választáson biztosan szavazók körében a teljes lakossághoz hasonló adatok jellemzők – hívta fel a figyelmet a kutatócég.

A többség az elhibázott szankciókat okolja az energiaár-emelkedés miatt Forrás: shutterstock

Hozzátették, hogy a pártválasztás azonban már szoros összefüggésben van a véleményekkel: a két nagy szavazói csoport között határozott különbségek tapasztalhatók, bár

még a baloldali szavazók közül is minden második – 48 százalék – gondolja úgy, hogy kisebb-nagyobb mértékben csökkenne hazánkban az infláció, ha véget érne a háború. A kormánypárti szavazók körében sokkal többen, kétharmadnyian vélekednek így, ami 68 százalékot jelent.

Míg a Fidesz szavazóinak csak tíz százaléka, a baloldal támogatóinak 18 százaléka számít arra, hogy akkor is tovább növekednének az árak, ha beszüntetnék a harcokat a szemben álló felek.

Jelentős eltérés van azok számában is, akik az infláció mértékének jelenlegi szinten maradását feltételezik a háború befejeződése esetén is: a fideszesek körében csak 15 százalék, a baloldaliak között csaknem kétszer ekkora, 28 százalék ez az arány.

A politikai témákban jellemzően meglévő Budapest–vidék véleménykülönbség ebben a vizsgált kérdésben nem mutatkozik meg, hasonló a két lakossági csoport véleménye, de megjegyezhető, hogy a fővárosiak körében hat százalékponttal többen, hatvanszázaléknyian számítanak az infláció kisebb-nagyobb mértékű csökkenésére a háború befejeződése esetén, a vidéki lakosság körében 54 százalék vélekedik így.