Több mint száz panasz alapján vizsgálja az adatvédelmi hatóság a baloldal tavaszi sms-kampányát

KARÁCSONY Gergely; DOBREV Klára; MÁRKI-ZAY Péter; FEKETE-GYŐR András; JAKAB Péter
Budapest, 2021. október 23. Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje (k), valamint a korábbi miniszterelnök-jelöltek: Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP, j2), Dobrev Klára (j), Jakab Péter (b2, Jobbik) és Fekete-Győr András (b, Momentum) az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. MTI/Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) adatvédelmi aggályok miatt , a rendőrség pedig jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adatkezeléssel elkövetett személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja miatt nyomoz - írja a Mandiner. 
Vágólapra másolva!

Két szálon is folyik a vizsgálat az ellenzék március végi sms-akciója miatt, amelynek során becslések szerint kétmillió magyar állampolgár – közöttük kormánytagok és kormánytisztviselők – is kaptak a baloldal támogatására felszólító üzenetet Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt stábjától.

Rengeteg ember kapott a kéretlen üzenetekből a kampány alatt Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A gyakran magyartalan, helyesírási hibákkal tarkított, ugyanakkor személyes megszólítást tartalmazó sms-ekről először senki nem tudta, honnan érkeztek olyan telefonszámokra, amelyek nem nyilvánosak.

A kéretlen üzenetből jutott a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének is.

Ahogy Péterfalvi Attila a Mandinernek fogalmazott, az ő hivatali mobiltelefonjának száma sem nyilvános, így ő is meglepődött, hogy keresztnevén szólították meg az sms-ben, hogy szavazzon a „változásra". Péterfalvi egyúttal már akkor jelezte, hogy az akció adatvédelmi aggályokat vet fel.

Ahogy a NAIH elnöke elmondta, hogy az sms-kampány miatt összesen több mint száz panasz érkezett hozzájuk, amelyek alapján megindították a hatósági eljárást.

Ez ugyanakkor még mindig tart, és jelenleg nem tudni, mikor érhet véget.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomozást rendelt el még májusban.

A Mandiner kérdésére most az ORFK Kommunikációs osztálya azt közölte, hogy az NNI nyomozása továbbra is tart, a választói akarat befolyásolását célzó sms-ek miatt jogosulatlanul, vagy a céltól eltérő adatkezeléssel elkövetett személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás érdekére való tekintettel azonban bővebb tájékoztatást nem adtak.

Bajnai Gordon Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Több hírportál is azt írta májusban, hogy a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálata szerint a kampányt egy közbeiktatott cégen keresztül a Bajnai Gordonhoz köthető DatAdat osztrák leánycége rendelte, és a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

A hírek szerint az is egyértelműen kiderült, hogy az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból – ezen belül is főként a Messenger alkalmazásból – letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll.

A DatAdat ugyanakkor visszautasította a vádat, hangsúlyozva, hogy semmi közük az sms-kampányhoz. Egyben azt is bejelentették, hogy rágalmazás miatt minden olyan hírportált és médiumot bepereltek, amely közölte „a becsületük csorbítására alkalmas hamis tényállításokat".

Azt ugyanakkor maga Márki-Zay Péter is elismerte, hogy Bajnaiék cége segítette a kampányukat.