Lebuktak a zuglói pénzhamisítók - videó

A Fővárosi Főügyészség 2022. szeptember 13-án vádat emelt 10 emberrel szemben pénzhamisítás miatt
A Fővárosi Főügyészség 2022. szeptember 13-án vádat emelt 10 emberrel szemben pénzhamisítás miatt
Vágólapra másolva!
Tíz embert azzal vádol a Fővárosi Főügyészség, hogy közülük ketten sok hamisított 20 ezer forintos bankjegyet készítettek, egy társuk pénzzel támogatta ezt, a többiek pedig a mias pénzek forgalomba hozatalában vettek részt.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint két férfi, egy 49 és egy 39 éves, 2019 elején megállapodott abban, hogy informatikai és egyéb eszközök segítségével, sok, valódi 500 Ft-os bankjegyből 20.000 Ft-os bankjegyeket fog hamisítani, amiket utána használni is fognak, vagy eladnak. Együtt szerezték be a bűncselekményhez szükséges eszközöket, például a festéket, halogénlámpát, lézernyomtatót és lamináló gépet,

és elkezdték a hamisítványok gyártását egy zuglói lakásban.

Vegyi módszert alkalmaztak, számítástechnikai eszközöket használtak, és a hamisított bankjegyeken a biztonsági elemeket is imitálták. A szakértők szerint az elkészült hamisítványok megtévesztésre alkalmasak, tehát elég jó másolatok lettek. A művelet anyagi hátterét az egyik barátjuk biztosította. A 49 éves férfi az elkészült hamisított bankjegyek egy részét az ügyben szintén vádlottként nyilvántartott fián keresztül hozta forgalomba,

a többit pedig a 39 éves társa eladta a bankjegyek értékének 30-35%-áért.

a Fővárosi Főügyészség 2022. szeptember 13-án vádat emelt 10 emberrel szemben pénzhamisítás miatt Forrás: Magyarország Ügyészsége

Rajtuk kívül az ügynek van még 6 vádlottja. Ők mind a hamisított bankjegyek forgalomba hozatalában vettek részt úgy, hogy a megszerzett hamisítványokat általában kisebb értékű vásárlások alkalmával fizetőeszközként használták.

Ennek eredményeként egyrészt a vásárlások értékének, másrészt a visszajáróként kapott valódi pénz értékének megfelelő összegű haszonra tettek szert.

A bűnüzők fővárosszerte, valamint Pest megyei és más településeken, jellemzően dohányboltokban, gyorséttermekben, drogériákban, gyógyszertárakban, de cukrászdában és zöldségesnél is fizettek a hamisított bankjegyekkel. A két pénzhamisító 2019 elejétől év végéig legalább mintegy 500 db hamisított 20.000 Ft-os bankjegyet készített, és vádlott-társaik révén legalább ugyanennyi hamisított bankjegy került forgalomba.

A forgalomba hozott hamis pénz értéke mintegy 10 millió forint.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben összesen 10 emberrel szemben - több ember esetében bűnszövetségben elkövetett - pénzhamisítás miatt emelt vádat. A főügyészség a vádiratban - a terheltek büntetőjogi felelősségének függvényében - végrehajtandó, vagy felfüggesztett szabadságvesztést, pénzbüntetést és vagyonelkobzást is indítványoz.

Az ügyhöz kapcsolódó felvételen a forgalomba hozatalban részt vevő egyik vádlott látható, aki három különböző helyszínen fizet a hamisított bankjegyekkel: