Elítélte a bíróság a Ladik utcai gyilkost

Óbuda, gyilkosság, LAdik utca
Vágólapra másolva!
Elítélte a bíróság a Ladik utcai gyilkost, aki egy 18 éves lányt vert halálra Óbudán. A korábbi barátnőjét bántalmazta és többször megerőszakolta.
Vágólapra másolva!

A férfi 2017 elején ismerkedett meg egy 19 éves lánnyal, aki ezután abbahagyta tanulmányait, elköltözött otthonról és a férfival lakott különböző helyeken. Együttélésük alatt nem volt állandó munkájuk. A férfi egyre többször veszekedett a nővel, megpofozta, véraláfutásos, zúzódásos sérüléseket okozott neki, megalázta.

A lány el akarta hagyni, de a férfi ezt nem engedte neki, egy alkalommal kést tartott a nyakához, erőszakos viselkedése miatt a nő nem mert ellenkezni.

A férfi a nőt bántalmazással kényszerítette szexre, és azzal is fenyegette, hogy megöli az öccsét. A nőnek 2017 júniusában sikerült elszöknie a férfitől és feljelentette.

A vádlott egy másik, 18 éves lánnyal 2019 áprilisában ismerkedett meg a Nyugati téren.

A lány közvetlenül érettségi előtt állt, azonban iskolai tanulmányait abbahagyta, nevelőszüleitől elköltözött és vér szerinti anyjához, vidékre költözött a férfival, akit azonban 2019 júniusában egy körözés miatt elfogtak a hatóságok.

Ekkor a lány visszaköltözött családjához, de 2019 augusztusában egy ismerősénél ismét találkozott a férfival, mire újból megszakította a kapcsolatot családtagjaival, és beköltöztek egy romos, elhagyatott óbudai házba. Nem dolgozott sem a férfi, sem a lány. Többször előfordult, hogy a férfi megütötte a lányt, 2019 szeptemberében

egy vita során pedig a romos házban olyan súlyosan megverte, hogy belehalt a sérüléseibe.

Bomlásnak indult holttestét napokkal később az ingatlan gondnoka találta meg.

Forrás: Mihádák Zoltán/MTI

A bíróság első fokon a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, szexuális és kapcsolati erőszak miatt életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, ahonnan 30 év elteltével szabadulhat feltételesen. Az ítélet fellebbezések miatt nem lett jogerős.

Másodfokon, a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, ami így jogerős.