Agyonvertek egy férfit Tamásiban, most elfogták a férfi gyilkosait - videó

Tamási gyilkosság: két férfi brutálisan agyonverte egy harmadikat 2022 nyarán, szeptemberben fogták el a feltételezett támadókat
szeptemberben fogták el a feltételezett támadókat
Vágólapra másolva!
Két férfi júliusban úgy megverte közös ismerősét Tamásiban, hogy az áldozat másfél hónappal később belehalt a sérüléseibe. Most fogták el a gyilkossággal gyanúsított támadókat.
Vágólapra másolva!

Július 4-én reggel jelentették a rendőrségen, hogy Tamásiban a Fő utca és Vágóhíd utca kereszteződésénél lévő parkban egy magatehetetlen férfit találtak a földön, a fején, arcán sérüléssek. A rendőröknek sikerült beazonosítania a helyi 51 éves férfit, akit a mentők a dombóvári kórházba vittek.

Mivel felmerült, hogy a férfire rátámadtak, helyszíni szemlét tartottak.

A Tamási Rendőrkapitányság nyomozói sok embert kihallgattak és szakértőket vontak be az eljárásba. A megtámadott áldozat nem tért magához, nem került kihallgatható állapotba. A kezelések, szakszerű orvosi ellátás ellenére augusztus 27-én meghalt a kórházban.

A kirendelt igazságügyi orvosszakértők megállapítása alapján közvetett módon a fejsérülésekbe halt bele.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának és a Tamási Rendőrkapitányság nyomozói összehangolt munkájának eredményeként a korábban tanúként kihallgatott, de a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható, 42 éves iregszemcsei és 39 éves regölyi férfit szeptember 15-én elfogták és a kapitányságra vitték.

Halált okozó testi sértett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Mindkettőjüket őrizetbe vették, és a rendőrség előterjesztése alapján az ügyészség indítványozta letartóztatásukat, amit a Szekszárdi Járásbíróság szeptember 17-én elrendelt. A nyomozást átadták a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának.