Vágólapra másolva!
Fegyházba kerülhet az a férfi, aki külföldről rendelt extasy tablettákat, amelyekért bitcoinnal fizetett, majd 2 ezer forintos darabáron eladta a vevőinek, többek között egy ismerősének is, akire pedig felfüggesztett börtön várhat.
Vágólapra másolva!

A férfi 2019 decemberétől 2020 júniusáig havi szinten, többezer ecstasy tablettát adott el Győr és Kisbér területén több embernek, köztük egy ismerősének is. Hollandiából és Németországból szerezte be a tablettákat

a DarkWeb, vagyis az internet tiltott oldalain keresztül.

A drogért bitcoin-nal fizetett és darabonként legalább 2000 forintért adta tovább. Összesen 946 db ecstasy tablettát foglaltak le tőle, ezek is eladásra vártak.

Forrás: Ügyészség

Az ügyészség a férfival szemben kábítószer-kereskedelem, ismerősével szemben pedig kábítószer birtoklása miatt emelt vádat.

A főügyészség a dílerrel szemben fegyházbüntetés, és közügyektől eltiltás kiszabását, a másik férfival szemben pedig felfüggesztett börtönüntetést javasolt. Emellett a lefoglalt kábítószer elkobzását, és 430 ezer forint összegű vagyonelkobzást indítványozott az ügyben.